Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 5. (Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Schweidel József aradi vértanú élete és utolsó írásai
Schweidel abban reménykedett, hogy tekintettel az uralkodó közelgő névnapjára, kegyelmet kapnak. Október 3-án egyenesen azt írta, hogy másnap lesz „szabadulásunk kihirdetésének napja. Eszemben és lelkemben semmi kétség sincs felőle, hogy kihirdetik az amnesztiát". „Ma, ma mondják ki a nagy szót, az uralkodó kegyelmének szavát" - írta október 4-én Schweidel. 109 A remények azonban még aznap este a semmibe tűntek. Október 4-én este a porkoláb végigkutatta a foglyok szobáit, nincs-e náluk fegyver, majd felszólította őket, legyenek készen, mert másnap reggel 7 órakor a haditörvényszék elé kell menniük. 110 Október 5-én Schweidel azt írta naplójába, hogy bizonyára halálra fogják ítélni, de tekintettel harmincöt éves szolgálatára, ezt tíz évi várfogságra fogják módosítani. Reggel hétkor a hadbíróság felolvasta a vádlottaknak a halálos ítéletet. A hadbíróság ekkor közölte Kiss Ernővel és Vécseyvel is az ítéletet. A vádlottakat ezt követően visszakísérték a cellájukba, s mindegyikükre ötfőnyi őrség vigyázott a továbbiakban. Schweidel vigasztalására csak az szolgált, hogy utoljára találkozhatott Albert fiával és Csunkó Alberttel. A várparancsnokság a délutáni órákban az aradi minorita kolostorból papokat kért az elítéltek vigasztalására. Schweidelt Bardócz Sándor részesítette lelki vigaszban. Schweidel kérésére Bardócz csempészte ki a börtönből Schweidel megmaradt pénzét, s adta át Schweidel sógorának, Latinovits Benjáminnak. 111 Október 6-án reggel fél hatkor a négy, golyó általi halálra ítéltet, Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt és Schweidelt vezették ki a sáncárokba, majd az őket kísérő szerzetesekkel elvégzett közös ima után felolvasták az ítéleteket. Schweidel kezében tartotta feszületét, s kérte Bardóczot, hogy a kivégzés után vegye ki kezéből, s adja át fiának, Albertnek. A vezénylő parancsnok jelére eldördültek a tizenkét főnyi kivégzőosztag fegyverei. Két katona a mellre, egy a koponyára lőtt. Schweidellel, Dessewffyvel és Lázárral az első sortűz végzett; Kiss Ernő csak megsebesült, mire három közkatona közvetlen közelből agyonlőtte. 112 A kivégzetteket a kivégzés helyszínén temették el. Noha Bardócz - Schweidel kívánságának megfelelően - kérte Alois Howiger várparancsnokot Schweidel holttestének kiadására, hogy az aradi temetőben temethesse el, ezt a várparancsnok megtagadta mondván, hogy „a katonát ott temetik el, ahol elesik". 113 Kiss Ernő holttestét október 9-én, Dessewffyét 1850 márciusában csempészték ki a sáncárokból; Schweidel és Lázár maradványai egészen 1913. október 20ig ott maradtak, akkor tárták fel őket. Antropológiai vizsgálatukat dr. Bartucz Lajos végezte el. A csontmaradványokat az aradi Kultúrpalota kriptájában, majd 1974 októberében a többi, Aradon és Arad környékén nyugvó vértanú maradványaival együtt az emlékoszlopuk alatt létesített kriptában helyezték el. 114 Az itt közölt két iratot először Márki Sándor használta Schweidelről írott életrajzában; néhány mondatot idézett is belőlük. 15 A két irat keletkezésének ideje pontosan megállapítható, közvetlenül az ítélethirdetés után írta őket Schweidel. „Itt ülök tehát a kinyitott szobában - írta naplójában - egy 109 Katona 1979. 1. kötet. 194-195. 110 Uo. 153-154. (Leiningen), 196. (Schweidel.) 111 Uo. 196., 259., 270. 112 Uo. 252., 255., 259-260., 271., 279-280., 288., 298-299. 113 Uo. 270. 114 Uo. 48-49., 322-337. 115 Márki: i. m. 117., 119.
