Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
KATONAI JELKÉPEK - SELMECZI KOVÁCS ATTILA: A huszár és a honvéd mint nemzeti jelkép a magyar népművészetben
SELMECZI KOVÁCS ATTILA A huszár és a honvéd mint nemzeti jelkép a magyar népművészetben* A tárgyalkotó népművészet díszítőelemei sorában meglehetősen szerény mértékben fordul elő az emberábrázolás, szemben például a virágmotívumokkal vagy a madarak változatos megmintázásával. Az emberalakkal díszített tárgyakon azonban ez a motívum mindig a fő helyre került, teljesen kitöltve a díszített felületet. Az emberábrázolás terén már a XIX. század elejétől feltűnt a katona alakja. Különösen a lovas katona, a huszár örvendett nagy népszerűségnek. A népi szemléletben a huszár testesítette meg a büszke és vitéz katonát, így alakja sajátos nemzeti jelleget, szimbolikus tartalmat nyert. Ugyan a lovas alak általánosan elterjedt díszítőeleme az európai paraszti művészetnek, a magyarság körében mégis különös érzelmi tényezők fűződnek hozzá. A lovon hazájukba érkező ősöktől kezdve a nemzeti szabadságküzdelmek lovon harcoló hőseinek alakjáig, a lovas katona kiváltságos, megkülönböztetett szerepkörben élt a magyar emberek történelmi tudatában. 1 Erről bizonykodik, hogy ábrázolásának számos változatánál a legfontosabb nemzeti jelképekkel: az országcímerrel, a nemzeti zászlóval vagy a nemzeti színekkel együtt szerepel. A múzeumok gyűjteményeiben őrzött tárgyi források segítségével kísérelem meg felidézni az elmúlt két évszázad népművészetében szerepet kapott katonaábrázolások műfaji változatosságát és közösségi, társadalmi jelentőségét. A megőrzött tárgyak bizonysága szerint a legkorábbi ábrázolások a népi kerámiákon jelentek meg. Legkorábbinak azt az 1802-es évszámmal megjelölt mezőcsáti tálat tarthatjuk, amelynek közepén két nőalak által közrevett katona látható, magas csákóval a fején, karddal az oldalán, sarkantyús csizmában. 2 Egy 1803-as erdélyi bokály oldalára kardos, csákós, tarsolyos, délceg vitézt festettek növényi minták közé. 3 Az ugyancsak erdélyi (felsőbányai) tányéron már egyértelműen a huszár alakja ismerhető fel, kivont karddal a kezében, díszes csákóval, sarkantyús csizmában, zöld és sárga színekkel mintázva. A díszítmény mellett 1820-as évszám szerepel. 4 Az 1840-es évekre tehető az a gondosan festett tál, amely a Hont megyei Bakabányán készült, és két huszárt ábrázol csákóval, barna dolmányban, piros nadrágban, barna csizmában, amint kivont karddal valószínűleg fegyvertáncot járnak. Az ügyes kezű ismeretlen fazekasmester feltehetően verbuváló huszárokat örökített meg. 5 * A tanulmány az OTKA T 032126 sz. téma kutatásának keretében készült. 1 Vö. Fél Edit - Hofer Tamás: Parasztok, pásztorok, betyárok. Emberábrázolás a magyar népművészetben. Budapest, 1966. 25-26. 2 Néprajzi Múzeum (a továbbiakban: NM) lt. sz.: 70.51.315. 3 NM lt. sz.: 50975. 4 NM lt. sz.: 79.105.1. A tárgy színes képét közli: Kresz Mária: Magyar fazekas-művészet. Budapest, 1991. 239. kép. 5 NMlt. sz.: 77.105.28.
