Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - BASICS BEATRIX: Koronázások és koronaábrázolások

írásokból kijegyzetelt, rendbeszedett munkáról a szerző az „elöljáró beszéd"-ben elmondja, hogy kötetében ki szándékozott javítani elődeinek tévedéseit és hibáit is. A vaskos, kihajtható színezett rézmetszet-lapokkal ellátott könyv szerkezete jól illusztrálja Decsy Sámuel alaposságát, a téma sokoldalú feldolgozására irányuló törekvését. Az első rész a koronák eredetéről, a régi nemzetek koronáiról és az európai keresztény királyok koronáiról szól. A második rész a magyar Szent koronát és az ahhoz tartozó királyi klenódiumokat mutatja be. A korona tárgyszerű leírását egy nemzeti büszkeséget sugárzó megállapítással kezdi: „...nem hiszem, hogy egy európai koronát is lehetne, akár alkotmányára, és formájára, akár méltóságára, akár más egyéb tulajdonságaira nézve a magyar koronához hasonlítani." Zárógondolatként pedig a korona szentségéről, a régiek által csodatevőnek tartott erejéről elmélkedve Garay Miklós nádort idézi: „...e szent koronával megkoronáztatott fejedelmet, ha szinte csupán fene állat volna is, nagy vétek volna megsérteni". A koronát elől- és hátulnézetben egyaránt bemutató, színezett rézmetszet illusztráció felirata hangsúlyozza, hogy az „ábrázolat valóságos", azaz hű és pontos. A „pálcáról", azaz a jogarról, az „arany almáról", Szent István kardjáról, a kettős keresztről, a palástról, a kesztyűkről és sarukról adott leírásokat követően a magyar Szent korona eredetéről írva felsorolja a szerző a korábbi vélekedéseket („...röviden elő beszéllem és meg is rostálom a' régi tudósoknak Szent Koronánk eredetéről vallott értelmeiket..."), majd ,,...a' mennyire ez a' szövevényes tárgy engedi, azon igyekszem, hogyha szinte meg nem határozhatnám is azt minden kifogás nélkül, legalább utat mutathassak tudós hazámfiainak annak további nyomozására, s megmutatom azt a kútfőt is, amelyből származott e tárgyból való értelmeknek külömbsége". Nagyon fontos megállapításokra jutott e fejezetben Decsy, nem véletlenül ez a leghosszabb, s polemizáló hangját jellemzi a pontokba szedett érvek és ellenérvek sora. A „Magyar Szent korona viszontagságairól és ide s tova való bujdosásairól" szóló fejezet II. József tevékenységének méltatásával zárul, a korona hazahozatalának megemlítésével, a közvélemény szerint nemzeti ünnepnek számító eseménnyel. Ez adott különleges fontosságot II. Lipót koronázásának, amelynek ezek után az előzmények után a szokásosnál nagyobb jelentősége volt. Több fejezet is foglalkozik a korona őrzésének helyével és a korona őrzőivel. Ez utóbbiak között az 1790-ben „kiállott őrálló nemes seregekről" írott részt az egyes vármegyék koronaőreinek színezett rézmetszet ábrázolásai díszítik. Az álló formátumú lovas képek önállóan és más kiadványban is megjelentek. A „Felséges ausztriai háznak a magyar koronához való jussairól és jutásának módjáról" szóló fejezet összegzéseként a szerző hosszasan sorolja az érveket és ellenérveket, s a nemesi hősiesség példáit, majd a béke megtartására, az uralkodó, II. Lipót iránti hűségre és lojalitásra inti olvasóit. A koronázásokról szóló rész nemcsak a koronázás szertartásáról, annak történetéről, hanem résztvevőiről, különböző tisztségviselőkről is szól, így egyebek között a nemesei testőrségről. Mi mással zárulhatna Decsy könyve, mint „II. Leopold római tsászárnak 's ausztriai fő hertzegnek Posonban, Sz. András havának XV. napján, 1790 esztendőben, magyar királyságra lett koronázásáról"? Ez a fejezet is gazdagon illusztrált: elsőként a pozsonyi Szent Márton székesegyház belsejében a koronázást magát, majd a ferencesek templomában az aranysarkantyús vitézek avatását, az esküt, ami Szt. Mihály kapuján kívül, az irgalmas barátok klastroma előtti tágas téren ment végbe, végül a Duna partján emelt dombon lezajló kardvágási ceremóniát láthatjuk színezett rézmetszeteken.