Kincses Katalin Mária - Szoleczky Emese szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 3. (Budapest, 2000)
FORRÁSKÖZLÉSEK. TANULMÁNYOK - Szoleczky Emese: "Jó lenne már egy kis béke…" (Egy hősi halott a sok közül - Szántó Pál, doberdói fennsík, 1915)
Szántó Pálból nem lett hadnagy, de az ezred világháborús harcait megörökítő emlékalbum lapjain megemlékeztek elestéről, s annak körülményeiről: „1915. július 17. ...fél hat óra tájon újra pattogni kezdenek az olasz puskák, furcsa, új ropogás a köveken. Páratlan erejű a gyalogsági tűz és utána új tömegtámadás indul frontunk közepe és jobbszárnya ellen. Egymás mögött rohamoznak felénk újra meg újra friss tartalékok... A támadás teljes visszaverése belenyúlik az estébe, csak nyolcz óra után csendesülnek el... de most már számba lehet venni ...ami veszteségeinket is. Mert ahogyan a miénk, a tizenhetes honvédeké ennek a napnak a dicsősége, azonképpen a véres adó is bennünket sújtott érte a legjobban. Szántó Pál tartalékos zászlós, Simon Lajos és Rauch Antal tartalékos hadapródok ezért a napért estek el és egy önként végrehajtott ellentámadás közben Béri Balogh Lajos hadnagy is itt kapta a halálos golyót... a hősök álmát alussza, szürke katonasírja Devatakiban van... W1S - A Szántó Pál halálát követő naptól, július 18-ától kezdve július 26-ig a legerősebb pergőtűzben, nap nap után, jelformán óránként ismétlődő erős gyalogsági támadásokkal szemben tartotta állásait az ezred. A család megőrizte a zászlós emlékét, aki nem döntő nagy küzdelemben, de embert próbáló, kegyetlen közelharcban halt hősi halált a hírhedtté vált doberdói fennsíkon - egyként a sok elesett közül. Levelei nyomán azonban, ha elmosódottan is, elénk rajzolódik egy fiatalember alakja, aki szeretett kirándulni, aki pátosztalanul teljesítette a kötelességét, s annyira szerette családját, hogy megkímélte őket átélt frontélményei, az embertelen lövészárok-harc leírásától. Aki hazakészült, tervei voltak, de számított a katonahalálra is. Amikor halottak napján gyertyát gyújtunk az elesettek emlékére, egy kicsit őrá is gondolunk. ls Sipos Gyula (szerk.): A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelő ezred története. Székesfehérvár, 1937. 108-109. p.
