Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

SÁGVÁRI GYÖRGY: Az atilla

és nyilvános helyeken tetszés szerint. Kihordása az irodai és laktanyai belszolgá­latban megengedve." A díszöltözetet s így az atilla viselését is 1926-ban megszün­tették. Bizonnyal csak nagyon kevés darab készülhetett belőle, ezt erősíti meg az is, hogy ma alig-alig fordul elő példánya. A viselésből való gyors kivonását az adott kor öltözködési formavilágától való „idegensége", s nem utolsósorban drága előállítási költsége is indokolta. Ezt az atillát váltja fel az 1926 M. társasági atilla. 88 Az erről kiadott rendelet szerint: „azonos a régi csukaszürke tábornoki atillával". Hossz vonatkozásban a rendelkezésben az áll, hogy „az ülep elfedve legyen". Zsinórzata 5 mm széles, 3 mm magas meggy vörös selyemmel átszőtt arahyzsinórból készült, arany volt a galambkosár is, közepén bordó selyemfonalakkal. Mellzsinórpárjai hajlított vo­nalvezetésűek, végeiken körte alakú csüngő díszítménnyel. Hátzsinórzata páva­farkas, karzsinórzata az ún. talpas vitézkötés. E vitézkötés alatt, a hajtóka fölött, (ahol szükséges) helyezkedik el a törzstiszti atillán a 40 mm-es aranypaszomány. A tábornoki karzsinórzat magassága 21 cm. A 60 mm széles aranypaszományt haj­lított vonalvezetéssel sujtászsinór keretezi. 1929-ben 89 a törzstiszti paszomány alá 3 mm-re 3 mm széles sujtászsinór használatát írták elő. 1931-ben 90 megváltozik az atillák kar- és hátzsinórzata. A hátzsinórzat vitézkötéses lesz, a karzsinórzaton a vitézkötés alól eltűnik a „talp". A törzstiszti atillákon ettől kezdve a paszo­mányt sujtászsinór keretezi. A tábornoki atilla zsinórzata lánczsinórból áll. Az 1926 M. atillák szövet- és hajtókaszínei általában megegyeznek az 1924 M. atillákéval. Megmarad a négy alapszín, illetve ehhez még megjelenik a világoskék tábornoki változat. Eszerint az atillák színeit a következőképpen határozták meg: Fegyvernem (állománycsoport) Szövetszín Hajtókaszín Jelvény Tábornokok Gyalogság Műszaki és híradó csapatok Lovasság Tüzérség Fogatolt vonatcsapat Gépkocsizó vonatcsapat Páncéljárműves alakulatok 1931-től Vezérkari szolgálatot teljesítő tisztek világoskék skarlátvörös sötétzöld — sötétzöld — sötétkék — barna 1931-től skarlát­vörös barna barna sötétzöld sötétkék 1931-től nincs sötétkék 1931-től nincs fegyvernemi jelvény fegyvernemi jelvény 1931-től nincs fegyvernemi jelvény (1931-től nincs) fegyvernemi jelvény (főtiszt arany törzstiszt ezüst) fegyvernem skarlátvörös alapon szerint fekete bársony 88 Honv. Közi., 1926. 11 865/eln.—14—1926. sz. körrendelet. 89 Uo. 1929. 13 418/eln.—14—1928. sz. körrendelet. 90 Uo. 1931. 4629/eln.—14—1931. sz. körrendelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom