Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

SÁGVÁRI GYÖRGY: Az atilla

követően néhány hét múlva a Temes és Bihar megyei főispáni beiktatáson, az ünnepélyes ceremónián részt vevő nemesi gyalogos és lovas bandériumok — erről tudósít a besúgói jelentés — ősmagyar viseletben, vagyis Attila öltözetében vonultak fel.

2 Az új, feléledt „Ősmagyar" viselet nem maradt csak tiszántúli sajátosság. Az akkori, divatot is diktáló vármegyei nemesség bevonultatta a szeptember 18-án megnyíló országgyűlésre is. A koronázási menetben már a főurak közül is viselik néhányan. A jelenség, mint ez minden új divatnál természetes, többeket megbotránkoztat, például azt a káptalani követet, aki az „ősmagyar" ruházatú főurak láttán a következő, patetikus hangvételű levelet küldte szűkebb pátriájába: „Ezek az urak az ősi magyar viseletben, vagyis tatár (kiemelés tőlem —S. Gy.) ruhában jelentek meg. Mindenki csodálta őket, mint valami bohócokat. Csak komédiákba és bálokba való ez a ruha. Oh, én szegény hazám, mi hasznod van a főnemességből, mely egykor ékessége és támasza volt a hazának ? Mit lehet ezektől várnunk ?"

3 Orczy Lőrinc ősmagyar ruhájáról nemcsak a káptalani követ, de a pozsonyi rendőri jelentés is megemlékezik, miszerint „Báron Orczy trägt wohl auch ein Attila Kleid".

4 Az új viseletre különbözőképpen reagálnak. Bécsben, tartva a ruha mögött megbújható politikai motivációktól, a háttérben mintegy felügyelnek viselésére és terjedésére. Másokat, mint a konzervatív ízlésű káptalani követet, megbotránkoztatja az új viselet, a Pozsonyban ugyancsak jelenlevő Széchenyi István pedig gúnyosan állapítja meg: „de ősi magyar ruhát visel" — mármint az általa nem sokra tartott Hunyady gróf.

5 Az atilla terjedése rendkívül látványos. Rendőri jelentés tudósítja a Belügyminisztériumot 1826. január 13-án, hogy ,,Trencsensky a magyar mágnások litografált képeit (in der Attila dargestellte) nagyszámban küldötte külföldre, főleg Angliába."

6 Az 1832—1836-os országgyűlésen a tárgyalási terembe már csak fekete atillában lehetett belépni, de a megyék között is vannak olyanok, mint például Somogy megye, ahol a megyegyűlésre is kötelező volt az új magyar viseletben megjelenni. Mivel magyarázható a fenti divat gyors terjedése ? Egyáltalán, mi ez a különös jelentőségre szert tett ruhadarab, mi benne az ősmagyar sajátosság, ami megkülönbözteti a nemesi ruhatárakban háttérbe szorított, ha nem is ősi, de az akkori közfelfogásban mindenképpen nemzeti karakterű kabátfélétől, a kurta dolmánytól ? Az már az eddigi kutatások alapján is egyértelműen kijelenthető, sokan tudták ezt a kortársak közül is: sem a hunokhoz, kiváltképpen a hun fejedelemhez, sem a magyar őstörténethez, ennélfogva az ősi magyar viselethez semmi köze nincs. Az atilla ugyanis jellegzetesen XIX. századi képződmény, a század első évtizedeiben jelent meg Magyarországon a reformkor időszakában, egy — a divat általános törvényszerűségeinek engedelmeskedő — folyamat eredményeképpen, Takáts a ruhadarabot mindenekfelett „politikai-ideológiai" jelenségként kezeli. Mindazonáltal első kísérlet magyar nyelven, hogy a viselettörténet eme bizarr forrásaira felhívja a figyelmet. (Más vonatkozásban magyar nyelven 1. még: Giovanni Comisso: Velencei kémek, Bp., 1982.) 21. m. 387. o. 3 I. m. 390. o. 1825. október 2-i jelentés. 4 I. m. 391. o. 1826. szeptember 19-i titkosrendőri jelentés Pozsonyból. Ő Széchenyi István: Napló, Bp., 1983. 398. o. 1826. szeptember 2ő-i bejegyzés. 6 Takáts ... i. m. 392. o.