Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

zavarták a gyűjteménygyarapodást. Az egyetemeken folytatott, katonai képzést szolgáló tanszékek rendszeresen fegyvereket igényeltek demonstrációs célra. Ezeket az igényeket ki kellett elégíteni, ám a tanszékek későbbi felszámolásával, a különböző átszervezések után a kikölcsönzött fegyverek többségükben nem kerültek vissza. Károsan hatott az a felfogás is, amely egyes katonai tanintézetek emlékszobáinak, házimúzeumainak alapját a Hadtörténelmi Múzeumból kikölcsönzött muzeális anyaggal kívánta létrehozni. Utólagosan megállapítható, hogy ezeknek az értékeknek is egy része veszendőbe ment. A társadalmi viszonyok alakulásával, a Magyar Népköztársaság új alkotmányának elfogadásával, illetve későbbi módosításával, az országcímer is megváltozott. A Néphadsereg fejlődésével kicserélődtek a csapatzászlók is, amelyeket ezentúl az ország címere díszített. A régi zászlókat a múzeumba adták le, és az első időszakban a belügyi csapatzászlók közül is több bekerült az intézménybe. A zászlók egy részét felújították és az egységek visszakapták, a többi pedig végleg a múzeumban maradt. Példaként a Petőfi Sándor Katonai Politikai Akadémia zászlaja említhető, melyet az ellenforradalom leverése után a Budai Karhatalmi Ezred parancsnoksága adott le. A honvédelmi miniszter 1957-ben a politikai főcsoportfőnök útján elrendelte, hogy „a csapatzászlók és adományozási okiratok átadását, átvételét, nyilvántartását, tárolását és az azzal járó ténykedéseket a Hadtörténelmi Múzeum végezze". Az intézmény ezen feladatát a későbbiekben módosították, és ma a csapatzászlókkal kapcsolatos valamennyi részletkérdésre kiterjed. Az 1950-es évek elején a múzeumi gyűjtőmunkában különösen két irányban érvényesült erőteljes céltudatosság. Mindkettő azokból az alapelvekből következett, amelyek meghatározták az intézmény kiállításpolitikai célkitűzéseit. Ilyen volt a fokozódó hidegháború idején a Szovjetunió és a szocialista társadalomépítés útját járó népi demokratikus országok barátságának és erejének kifejezése múzeumi kiállítás formájában. Megvalósításához elsőként a múzeum kezdeményezte a különböző egyenruhák, valamint kitüntetések, bizonyos mértékig a nemzeti jellegű kézifegyverek cseréjét. A kortárstörténeti anyag gyűjtésének sikerét bizonyította, hogy valamennyi európai, sőt ázsiai népi demokratikus ország hadseregével a csereakció megtörtént. Viszonzásul mindenhová eljutottak a Magyar Néphadsereg katonai egyenruhái, kitüntetései, zászlói. A Román Népköztársaság 12 teljes Öltözetet, valamennyi katonai érdemrendjét megküldte. A Lengyel Népköztársaságból, Csehszlovákiából, Albániából, Kínából, Mongóliából, Bulgáriából, Koreából, Vietnamból, majd az ötvenes évek végétől más államokból egyenruhák érkeztek. A fenti akcióval egy mindmáig fennálló, állandó jellegű cserekapcsolat alakult ki, amely különböző hatásfokú volt, és arányai 1955 (a Varsói Szerződés létrejötte) után megváltoztak. A korai kapcsolatok eredményei között figyelemreméltó a Kínai Népköztársaságtól kért és kapott japán fegyverek, pl. a Jukigéppuska és Nambu-golyószóró. A látogatások és viszontlátogatások nyomán — különösen a nemzeti felszabadító háborúk idejéből — gyarapodott a koreai és a vietnami fegyveres erők anyaga. Vietnamból érkezett a felszabadító hadsereg trópusi viszonyok közt használt ruházata, Etiópiából Haile Szelasszié császár ajándéka. A Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, Nógrádi Sándor altábornagy v

uttatta múzeumba Csan-Csun koreai városnak a Rákosi Mátyás hadikórház