Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

KEREKES ZOLTÁN: Az Országos Hadtörténeti Múzeum zászlógyűjteménye

Erdély címerének néhány részlete szerepel, a nagyobbikon

7 pedig oxidálódott arany lángnyelvek láthatók. Az intézmény 39 db XVIII. századból származó hadi zászlót őriz. Ezek közül a legkorábbi egy, a Rákóczi-szabadságharc idején használt kuruc lovassági századzászló.

8 A kisméretű, téglalap alakú, rojtozással díszített, vörös selyem (ma már sárgára fakult) zászlólap egyik oldalára a Rákóczi-címert,

9 a másikra az ország címerét

10 hímezték. Ugyanezen az oldalon a függetlenségi küzdelem fekete-piros betűkkel írt „PRO LIB ERTATE" jelszava látható. A zászlót 1873-ban adták át a Nemzeti Múzeumnak, majd onnan került 1936-ban a Hadimúzeumba. A Rákóczi-szabadságharc kis számban fennmaradt zászlóemlékei közül ezt az egyetlen darabot őrzi a múzeum. Rákóczi hadseregének 1711. május 1-i kapitulációja jelentette a kezdetét annak a több mint másfél évszázados korszaknak, amelyben — 1848 — 49-et leszámítva — nem volt önálló magyar nemzeti hadsereg. Ezen a tényen nem változtat az sem, hogy az 1715. évi 8. törvénycikk

11 kimondta a magyarországi állandó hadsereg, a „regulata militia" felállítását. A magyar uralkodó osztályok ugyanis — nemesi kiváltságaik, különösképpen adómentességük fenntartása érdekében — a hadsereggel való rendelkezés jogát teljes mértékben a Habsburguralkodókra, gyakorlatilag a bécsi kormányra ruházták. A magyar országgyűlésnek csak annyi szerepe volt, hogy megszavazta a hadiadót és az újonckontingenst. A Magyarországon toborzott ezredek a császári-királyi (kaiserlich-könighch, rövidítve k. k.) hadsereg alkotó részeivé váltak, tisztjeik többsége külföldi, vezényleti nyelvük, egyenruhájuk is többnyire német volt. Zász7. Uo. 0859/Z1. sz. — A teljes zászló leírása és rajza megtalálható Dr. Szendrei János: Magyar hadtörténelmi emlékek az ezredéves országos kiállításon. Budapest, 1890. 775 — 776. o. 8. Hadt. Múz. zászlógyűjt, 0106/Z1. sz. 9. A Rákóczi-címer: a vörös-kék mezőre osztott címerpajzsot aranykoronás, aranymarkolatú szablyát tartó, kiterjesztett szárnyú fekete sas uralja, mely zöld hármashalomból kinövő, arany keréken áll. 10. Magyarország régi, 1949 előtti címerének alkotóelemei az Árpádok korában keletkeztek. A címer jobb oldalán levő vágások vagy pólyák — számuk 8, de olykor 7 és 9 is előfordult — 1202-ben, I. Imre (1196—1204) aranypecsétjén tűntek fel először. A vágások legkorábbi színes (váltakozva vörös és ezüst, illetve fehér) ábrázolása az 1320-as zürichi címertekercsben látható. A magyar címer jobb oldalán szereplő kettős kereszt legkorábban III. Béla (1173—1196) érmén, majd II. Endre (1205 — 1235) pénzein tűnt fel, de királyi pecséten elsőnek IV. Béla (1235 — 1270) használta 1240-ben. A hármashalom először a XIV. század elején Vencel (1301-1304) és Ottó (1304-1308) királyok pecsétéin szerepelt. A XIV. század második felében keletkezett Bécsi Képes Krónika miniatűrjein már ezüst (fehér) a kettős kereszt, és vörös mezőben helyezkedik el, a hármashalom színe pedig zöld. (Előfordul fehér, illetve arany színűnek ábrázolva is.) A hármashalomra, illetve a kettős kereszt talpa alá koronát csak a XVI. század végén helyeztek. A vágások, illetve a lebegő, majd a hármashalomra állított kettős kereszt eleinte csak külön-külön címerpajzsban szerepeltek. Egyetlen pajzsba egyesítve a magyar címert I. Lajos (1342—1382) pénzein használták legkorábban, s bár előfordult I. Mátyás (1458—1490), majd a Habsburg-dinasztiából származó uralkodók korában is, ez a gyakorlat csak a XVII. század első felében kezdett állandósulni. A magyar címer pajzsán a korona a XV. században V. László (1452 —1458) idején jelent meg, ez azonban még nyílt korona volt. Hunyadi Mátyás korában a címerpjajzson már előfordult a zárt korona is, de csak Mária Terézia (1740—1780) korában kezdett a XI—XII. századból származó magyar királyi, ún. szent koronához hasonlítani. Az 1867-es kiegyezés után, a magyar címer pajzsán ábrázolt korona már hűen utánozta a magyar királyi koronát. — A kérdéssel részletesen foglalkozik Dr. Csánki Dezső: Az új magyar és úgynevezett közös czímerekről, Századok. I. évf. 1. ez. 1916. január 15. 2 — 27. o.; Dr. Bőry Ferenc: Magyarország czímerének kialakulása. Megjelent: Turul, A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye. 35. köt. 1917. évfolyam, 17 — 33. o.; Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve, Budapest, 1897. 363 — 402. o. 11. Az 1715:8. tc. magyar nyelven megtalálható Újhelyi Péter: Az állandó hadsereg története. Budapest, 1914, 241. o.