Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

PONGÓ JÁNOS: Az Országos Hadtörténeti Múzeum története I. rész

zur offenen Feldschlacht, von den Wunderleistungen der Kriegsárzte bis zura Kriegsgefangenenwesen u.s.w... Dagegen soll das volkstümliche Kriegsmuseum die Kriegsleistungen des Hinterlandes des grossen Weltringens, die Arbeit der Heimat vor Augen führen," Javasolják továbbá, hogy ebben a „központi múzeumban" (Zentralmuseum) az általános érdekű dokumentumokat gyűjtsék össze, a helyi vonatkozásúakból pedig — a Zentralmuseum támogatásával — a „vidéki és városi múzeumokban" (Landes- und Stadtmuseen) létesítsenek háborús kiállításokat.

9 Ez volt Bécsnek a jogilag egyenrangú Magyarország számára szerkesztett, önálló magyar hadimúzeumra vonatkozó „nagylelkű" javaslata. Nézzük alaposabban a javaslat lényegét. Természetes, hogy minden múzeum a tudomány, a kultúra valamely ágát szolgálja, s elsősorban profiljába vágó szakgyűjteményének kiállításával. Hadimúzeum esetében ez mindenekelőtt a hadi anyagi és szellemi kultúra eredményeinek, a hadtörténelemnek és cselekvő részeseinek — az embernek, a harcosnak — bemutatását, szemléltetését jelenti, hadi vonatkozású tárgyi emlékek — fegyverek, egyenruhák, felszerelési tárgyak, zászlók stb. — bemutatásával. Szembe állítva ezzel Bécs ismertetett javaslatát — mely szerint a Magyarországnak szánt „népszerű hadimúzeum" ne foglalkozzék a hadsereggel, a katonával, a hadszínterekkel, mert az a Heeresmuseumnak van fenntartva!, szorítkozzék kizárólag a hátország háború alatti tevékenységének szemléltetésére —, az elfogultság vádja nélkül meg kell róla állapítanunk, hogy az — enyhén szólva — sértő és felháborító. Az előzmények ismeretében nem nehéz átlátni a „Projekt" csapda jellegét. Minthogy a bécsi udvarnak már nem állt módjában megakadályozni a múzeum létrehozását, megpróbálkozott egy olyan koncepció elfogadtatásával, amely feltétlenül összhangban állna az összmonarchikus politika vonalával, vagyis nem lenne ébresztője vagy erősítője a nemzeti tudatnak. így érthető a nagy sietség is, amivel a tervezetet összeállították; a „Promemoria" hivatalos kézhezvétele után ugyanis aligha állhattak volna elő ilyen „népszerű hadimúzeum"-féle javaslattal, így viszont még a nagylelkű kezdeményező szerepére is igényt formálhattak. Meggyőződésünk, hogy a manőver rövidlátó, a realitásokkal nem számoló szűkebb körök szüleménye. Megerősíti e nézetünket a már említett, szakavatott s a kérdésben illetékes fórumok józanabb állásfoglalása; gondolunk itt a Heeresmuseum és a Kriegsarchiv vezetőire, akik az intézmény felállítása esetén gyűjteményeik megosztását is kilátásba helyezték. 9. HL. Polg. dem. forr. katonai iratai. HM. l/a. oszt. 5135/1918. Eln. a.sz. [24 323/1917. Eta. ikt.sz.] 4/5-13lt-i j. „Projekt für Ein volkstümliches Kriegsmuseum." 1917. szeptember 9. — Az idézett rész fordítása: „Mindaz^ ami a hadszíntereken történt s közvetlen összefüggésben áll a katonai műveletekkel, a Heeresmuseumnak marad fenntartva továbbra is. Itt találja majd meg a katona, valamint a nagyközönség mindazt, ami a nagy háborús küzdelmet érzékelhetővé teszi, a saját fegyverektől a hadizsákmányig, a lövészárkok életétől a mind ez ideig bevehetetleneknek tartott erődökig és nyílt csatákig, a hadiorvosok csodálatra méltó teljesítményeitől a hadifogolyügyig stb.... Ezzel szemben a népszerű Hadiműzeumnak a nagy világküzdelem hátországának háborús teljesítményeit, az otthon munkáját kell bemutatnia."