Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)
KEREKES ZOLTÁN: Az Országos Hadtörténeti Múzeum zászlógyűjteménye
is. A zászlók eredeti anyagából ma már csak foszlányok vannak meg: a hímzéseket, címereket, valamint a zászlólapokat szegélyező rojtozást új anyagra dolgozták rá. Mindhárom zászló teljesen azonos méretben és kivitelben készült: egyik oldalukon a magyar címert a mellén viselő, hímzett császári kétfejű sas 2ft látható, a másikon pedig a gyermek Jézust karjaiban tartó Szűz Mária, applikált, vörös selyempalástban. Az a tény is, hogy a Szűz Mária ábrázolás zöld színű zászlókon szerepel, e zászlóknak viszonylag korai eredetét látszik megerősíteni. A XVIII. század 40-es éveitől kezdve ugyanis — amikortól a Habsburg-haderő zászlóit már meghatározott szabvány szerint készítették — a Szűz Mária ábrázolás általában csak az ún. törzszászlókon 21 (ezredzászlókon) fordul elő. A törzszászlók színe pedig fehér volt. Amint láttuk, a császári hadsereg magyar ezredei a XVIII. század elejétől a német-római császári kétfejű sast — mellén a magyar címerrel — viselték zászlóikon. Az 1848—49-es honvédsereg és az 1867-es kiegyezés után felállított magyar királyi honvédség zászlóitól eltekintve, a kétfejű sas az első világháború végéig, illetve az Osztrák—Magyar Monarchia széthullásáig nem került le a magyar hadi zászlókról. Az említetteken kívül a XVIII — XIX. századi magyar hadtörténelemben volt még egy periódus, amelyben — legalábbis elvileg — nem szerepelt a hadi zászlókon a kétfejű sas. III. (VI.) Károly halála után ugyanis nem a Habsburg-dinasztia tagját választották meg német-római császárnak, hanem a Wittelsbach-dinasztiából származó Károly Albert választófejedelmet (VII. Károly német-római császár 1742 —1745). III. (VI.) Károly lánya, Mária Terézia csupán Magyarország és Csehország királynője volt, tehát nem illette meg a császári címer, a kétfejű sas. 22 Ez a körülmény arra késztette az Udvari Haditanácsot, hogy 1743. október 19-én körrendeletet 23 adjon ki új tábori jelvények, mindenekelőtt új hadi zászlók bevezetéséről. A rendelet előírta, hogy az ún. közzászlók, tehát a századzászlók egységesen zöld színűek legyenek, és a gyalogságnál mindkét oldalukra a királyi címer kerüljön. Ez a 20. A sasok erősen hasonlítanak a gróf Caprara vértesezrednek 1682-ig használt és jelenleg a bécsi Heeresgeschiehtliches Museum tulajdonában levő zászlóján ábrázolt sashoz. Ebből esetleg arra lehet következtetni, hogy ez a három zászló is a XVIII. század végén, esetleg az ezred felállítási évében, vagy az azt követő években készülhetett. A gróf Caprara vértesezred zászlójának fényképe megtalálható Alfred Mell: Die Fahnen des österreichischen Soldaten in Wandel der Zeiten. Wien, 1962. 26. ábra. 21. A Habsburg-haderő zászlóin a harmincéves háború idején (1618—1648) kezd szerepelni a Szűz Mária ábrázolás. A XVIII. század elején mind a 10 századból álló lovasezredeknél, mind a 15 századból álló gyalogezredeknél (3 zászlóalj, zászlóaljanként 5 — 5 századdal) minden századnak saját zászlója volt (századzászlő), amelyek különböző színűek (sárga, piros, zöld stb.) voltak. A zászlóaljakon belül a századok azonos színű zászlókat használtak. Az ezred első százada, az ún. Leibcompanie azonban fehér színű, szűzmáriás zászlót kapott, amelyet „Leibfahne"-nak neveztek. Ez volt az ezred törzs- vagy főzászlója, a többi század zászlóját pedig Ordinäre Fahne"-nak, azaz közzászlónak hívták. 22. A III. (VI.) Károly halálát, illetve Mária Terézia trónra lépését követő években, amikor a Habsburg birodalom súlyos válságba került, Magyarország megszabadulhatott volna a kétfejű sastól, illetve a Habsburg-dinasztiától. A magyar rendek — elsősorban a főnemesség — azonban a jobbágyoktól való félelmükben, a függetlenségi harc jelszava helyett az „életünket és vérünket" a királynőért jelszót adták ki, aminek megvalósítása hatalmas anyagi és véráldozatába került a magyar népnek, hathatós segítséget jelentett a Habsburg-dinasztiának francia, bajor és porosz ellenfeleivel szemben, és végső soron megmentette a birodalmat a pusztulástól. 23. A rendelet eredeti latin nyelvű szövegét idézi Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődésének története. Budapest, 1895. II. köt. 561-562. o. TU
