Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

PONGÓ JÁNOS: Az Országos Hadtörténeti Múzeum története I. rész

ezen idő alatt pontosan a felére, 10-re csökkentették. Ez a visszás helyzet maga helyett beszél. Nemcsak a folyó munka elvégzése nehezült meg, hanem lehetetlenné vált a szakemberképzés vagy kinevelés is, aminek az intézmény a továbbiakban is súlyos kárát vallotta, pedig erre kedvezőbb alkalom aligha nyílhatott volna, hiszen a miizeum az ismert viszonyok folytán csaknem teljesen belső munkára volt utalva. Az alapvető problémák közé soroltuk továbbá a dotáció elégtelenségét is. Olyan volt a múzeum helyzete ezen a téren, mint a fiatal újházasoké, akiknek mindenre, azonnal és egyszerre lenne szükség, de nincsenek módos szülők vagy gazdag rokonok, akiktől támogatást kapnának. Pontosan így állt a múzeum is. Elesett attól a komoly múlttal rendelkező hasonló intézmények nagy előnyétől, hogy gazdag gyűjteménnyel, megfelelő épülettel és felszereléssel, kellő számú és szakképzettségű személyzettel rendelkeztek, kialakult költségvetésük volt, amelyekre hivatkozva a hábonís megszorítások után gondtalanabbul haladhattak a szerzett jogoknak és arányoknak megfelelő békestandard felé. A hadimúzeum ugyanakkor alacsony dotációjával alig volt képes többre, mint raktárszerű állapotának fenntartására. A gyűjtemény-gyarapítás fő tevékenység maradt továbbra is, de általános formája — a többi múzeumokétól eltérően — nem a vásárlás, hanem a hadseregben rendszeresítésre kerülő új, továbbá az alkalmazásból kivont, elavult, vagy egyéb módon feleslegessé vált fegyverek, felszerelési tárgyak stb. bizonyos példányszámban való begyűjtése volt. A hadsereg egyébként, a múzeum sajátos helyzetéből kifolyólag, a gyűjtemény-gyarapítás állandó forrása maradt a továbbiakban is. A gyűjtemény nagyságának érzékeltetésére — a 20-as évek közepén — ismertetünk néhány elhelyezési adatot: a Mária Terézia-laktanyában 10 nagyobb és 10 kisebb termet, 3 nagy folyosót és 2 raktárhelyiséget töltött meg az anyag ,,a mennyezetet is beborító, s a raktárszerűséget is meghaladó zsúfoltságban összepréselve". A Gubacsi úton egy nagy raktárpavilon tüzérségi és vonatanyaggal volt telítve, 1926 őszétől pedig már a Várban levő Nándor-laktanya nyugati és északi szárnyát szegélyező bástyasétányt is felhasználták ágyúk, lövegek elhelyezésére. Nem szándékunk a gyűjtemény részletes ismertetése, csak a sokféleség érzékeltetésére sorolunk fel néhány gyűjteménycsoportot: egyenruha-gyűjtemény, benne Damjanich, Görgei, Guyon és Schweidel 48-as tábornokok egyenruhái, Lenkey tábornok, Türr István altábornagy és több első világháborús magasabb parancsnok egyenruhája, a Habsburg-család több tagjának katonai egyenruhái stb. Nagy mennyiségű volt a csapattestektől begyűjtött emlékanyag is. Már ekkor a múzeum tulajdonába került az 1., 12., 17. és 18. honvéd gyalogezredek, a 19., 26., 29., 32., 34., 44., 52., 67., 76., 85. és a 101. közös gyalogezredek, a 24. vadászzászlóalj, az 5., 9. és 11. közös huszárezredek, továbbá a kőszegi alreál- és a kismartoni főreáliskola gyűjteménye stb. A múzeum tulajdonába került néhány szakgyűjtemény is: Dormándi Géza