Molnár Pál szerk.: Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (Budapest, 1971)

HALÁPI LÁSZLÓ: Rendjelek és kitüntetések az Országos Hadtörténeti Múzeum éremtárában. I. rész

A második világháború után létrejött népi demokratikus köztársaságok, illetve az elmúlt évtizedekben függetlenné vált, volt gyarmati országok mind megtartották a kitüntetések adományozásának rendjét, illetve új kitüntetéseket alapítottak állampolgáraik jutalmazására. A gyakorlat tehát megcáfolta azt a nézetet, hogy a kitüntetések adományozásának kora lejárt. A rendjelek, kitüntetések és emlékérmek megszüntetésére irányuló próbálkozások sehol sem bizonyultak tartósnak, és helyettesítésük más tárgyakkal ideig-óráig tartott. A történelem bebizonyította: a kitüntetések létesítése és adományozása társadalmi — kollektív és egyéni — szükségleteket elégít ki. A rendjelek, érdemjelek és kitüntetések eredetével és fejlődéstörténetével foglalkozó külföldi szakirodalom" ma már szép eredményeket mutat fel. A múlt század közepétől, de különösen a század végétől kezdve a rendjel- és kitüntetéstan már mintegy önálló tudományágként szerepelt, noha még szívós harcot folytatott, hogy a numizmatika nagy múltú tekintélye mellett kivívja jogát az önálló életre, kilépjen az érmészet alfejezetei köréből. A mellőzés fő oka az volt. hogy a rendjelek és kitüntetések történeti, művészi értékét nem tartották elég nagyra, és így arra a sorsa jutott, mint az iparművészet az egyéb képzőművészeti ágak mellett. Külföldön az elmúlt években több monográfia és egyes gyűjteményeket ismertető leírás látott napvilágot, s ma már díszes albumok és más kiadványok dokumentálják egy-egy ország kutatóinak eredményes munkásságát. A magyar nyelvű feldolgozó munka még kezdeti stádiumban van, de néhány használható mű már nálunk is megjelent. Az utóbbi időből származó tanulmányok egynémelyike elég részletesen foglalkozik a kitüntetések problematikájával, mégis elmondható, hogy az eddig megjelent magyar és külföldi szakirodalom általában az egyes kitüntetések létrejöttének adatszerű ismertetésére és a tárgyi anyag leírására szorítkozik. Jellemző a mai helyzetre, hogy a kitüntetések történelmi genezisének — társadalom- és kultúrtörténeti, filozófiai és esztétikai igényű — feltárása területén még sok a tennivaló. A rendjelek és kitüntetések kialakulása, történeti megjelenése hosszú, konkrét folyamat, az objektív társadalmi valóság, valamint az ember belső életében támadt szubjektív igények találkozásának következménye. Az egyedi ember ékesítésének ténye a legrégibb időktől kezdve nyomon követhető. Már az ősember, majd az ókor embere sem egyéni hivalkodásból tetoválta testét, vett fel ékszert, díszítette magát olajággal, illetve valamilyen díszes jelvénnyel, hanem mindezt az adott emberi közösség írott, vagy szokásjogon alapuló törvényei szerint cselekedte. Az ékesítés, az önékesítés is társadalmilag jött létre. A díszítés, az ékszer régtől kezdve a közösség jele volt, vagy a közösségen belüli rangot fejezte ki. A jelvényt — olykor mint ékszert — G. A művek egy része a jegyzetapparátusban szerepel — 11. L.