Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT A TABÁNI SZARVAS-HÁZ

1832. augusztus 5-től minden reggel hat órától egész nap társaskocsik indultak a zugligeti (Auwinkel) Laszlovszky-majorhoz és Lipótmezőre, méghozzá Budán három helyről: a „Szarvastól", a Bécsi-kaputól és a vízivárosi polgári kórháztól. E 10—12 személyt jutányos áron a kirándulóhelyekre szállító lóvontatta járműveket a városligeti vendéglő bérlője, Kratochwill János vezette be egy hónappal korábban Pesten, hogy a zöldbe vágyók még nagyobb létszámban és könnyebben kereshessék fel bérleményét. Ennek mintájára Budán a bérkocsisok céhe szervezte meg a vállalkozást.

85 A nagyobb, fél- illetve egésznapos kirándulásra induló pestiek, a hajóhídon átkelve, a Szarvas-háznál szálltak föl. Az ekkorra már a társasélet kedvelt formájává vált zugligeti kirándulásra szép napokon annyian vállalkoztak, hogy közülük többen — mint Bártfay László naplójából tudjuk — néha a kocsira várók tömegét látva inkább visszafordultak és hazamentek.

86 Frankenburg Adolf szatírát írt a „czimbora-kocsis" budai kirándulásokról egy 1844-es Életképekben, a korabeli Szarvas tér szokványos reggeli életét is felvillantva: nem csupán a társaskocsik indultak a Szarvasháztól, de bérkocsi-állomás is volt itt, sőt kora reggel bérelhető igáslovakat is itt lehetett találni.

87 A Szarvas-kávéház bérlőnőjének viselkedéséről igen kedvezőtlen képet rajzolt önéletrajzában az 1838-as árvíz idején Budára húzódott Barabás Miklós: „En annyira fölingerültem a kapzsiság láttára, hogy fonnhangon így kiáltottam a vendégekhez: «Pesten a szükség kényszerítette a kávésokat arra, hogy árvíz idején csak fél porciókat adjanak, de tegnap már a vidékiek is bejöhettek a városba, s így a kávésok is a rendes adag kávét adják. Maga ellen vét minden pesti ember, ha a kárt nem vallott budai féltől fele adagot is elfogad, mikor a kárt vallott pestiek egész adagot adnak.» Ezzel otthagytam a kávéházat, s azt hiszem, a pestiek mind otthagyták."™ Ugyanilyen rossz véleménnyel volt a kávés-bérlőről a kései fáma, amely szerint a Szarvas barátságtalan és pénzéhes fogadósánál a tele pénztárcával betérő vendégek szívesebben látottak voltak, mint kiöntött, szerencsétlen polgártársai. Végül mégis el kellett viselnie, hogy „széles étkező termét", sőt udvarát is megtöltsék a szegények, és ráadásul még hálát is adjanak neki.

89 A vendégkör másik része a környékbeli szerb mesteremberekből került ki, akiknek afféle kaszinója volt a kávéház. Jakov Ignjatovic meséli, hogy „Sima Ignjatovic budai házába — melyben az /irány Szarvashoz címzett leghíresebb vendéglő volt — szerb és horvát újságokat is járatott, mégpedig saját költségére. Galléron ragadta a szerbeket és úgy húzta őket az asztalhoz, hogy újságot olvassanak".

90 Bevilaqua Borsody Béla jegyzett föl egy 1840-es évek elejéről datálódó történetet, amely szerint a kávéházban biliárdozó mesterembereket katonatisztek akarták elzavarni az asztaltól. A perpatvarból dulakodás, majd párbaj lett, ahol Kraits Demeter mészárosmester és segédei teljes mészáros-arzenállal felszerelve jelentek meg, mondván, ezek a mi fegyvereink, így a lovagias ügy közderültségbe fulladt, majd egy nagy közös kávéházi dáridóval zárult.

91 A történet — amint azt Bevilaqua is mondja — vándoranekdota, az alaphelyzet azonban alighanem jellemző. A kávéház bérlői sűrűn cserélődtek, közülük alig néhányan töltöttek négy—öt évet vagy annál többet a bérletben.

92 Ok valószínűleg a kávéházzal összekapcsolódó lakást lakták a Váralja utcai szárny földszintjén, de csupán Alois Fleischbauerről tudjuk biztosan, hogy 1828-ban valóban a házban lakott, két szolgájával (ők nyilván a kávéházi kiszolgálást végezték), valamint cselédlányával és még albérlője is volt. (Ez arra utal, amire egyébként az