Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)
TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT A TABÁNI SZARVAS-HÁZ
könyvkötő tizenöt éven át fizette itt iparűzési adóját. 67 Az 1828-as népszámláláskor mindketten a házban is laktak családjukkal. Basilius Subotics háztartásában feleségét, egy szolgát és egy cselédlányt írtak össze; míg Platter özvegy volt, mindössze egy cselédlány tartozott háztartásához. 68 Átlagos összegű adót fizettek, majd az évek múltával Platter egy kicsit többet, Subotics pedig egyre kevesebbet. Valószínűleg mindketten a kislakások közül béreltek egyet-egyet. A Subotics távozása utáni évben telepedett meg itt egy jelentős adót fizető, közismertté vált cég: Matthias Linpardtnak az Aranyszarvashoz címzett péksége. Specialitása a szarvaskifli volt, azaz két hátával egymásnak ragasztott kifli. 69 A pékség az 1830-as évek végén átköltözött a Virág Benedek-házba (Apród u. 10. — Döbrentei u. 9.), de megtartotta az Aranyszarvas nevet. 70 A sütöde nyilván a nagy konyhával (és lakással) összefüggő szélső műhelyben működött, és — mivel mellette csupán Platter adózott tovább — valószínűleg nem csupán a szélső, hanem egy további utcai üzlethelyiséget is elfoglalt. E 6—10 éves időszak után, az 1840-es években visszatértek a három üzletes használathoz: a pékség helyén Lackner János mézeskalácsos fizetett átlagos adót (ő még az 1857-es népszámláláskor is itt lakott feleségével), míg a másik két műhelyben ismét sűrűbben cserélődtek a kisadózó mesterek. A műhelyeket használó mesterek — az egy elhíresült rézmetszőt, illetve pékséget kivéve — átlagosan, de inkább annál is rosszabbul kereső kézművesek voltak tehát, a műhelyek üzleti szempontból kedvezőnek tűnő fekvésének úgy tűnik, inkább az itt űzött mesterségek viszonylag exkluzív jellegében volt szerepe. * A nagylakások bérlői ritkán, illetve inkább nem folytattak a város által adóztatott tevékenységet, így sorukat nem tudjuk összeállítani. De éppen a nagylakások bérlői révén számítanak a ház fénykorának az 1830-as—40-es évek. Pontosabban szólva egyetlen olyan korszakának, amelyet az utókor számon tart. Az 181 l-es építkezés előtt két jó lakás lehetett a ház emeletén. Feltételezhetjük, hogy ezt lakta az a két személy (családjával), akinek ingóságaiban a tulajdonos, a kávés és Schmid rézmetsző mellett ezer forintokban mérhető kár esett az 1810-es tűzvészben: Johann Ignjatovic és Joseph Steinmayer — mindketten nemesek. Az átépítés után a három jó lakás egyikében tíz éven át lakott Alexander Giedl/Gietl 1812/13-ban „házmester Sághy úrnál" (Haußmeister bey Hn. v Sághy) foglalkozásmegjelöléssel (nyilván a várban a nyomdánál), de 1818/19-es említésekor már maga is úr, azaz nemes, és szőlői vannak, foglalkozása pedig „raktárfclvigyázó a királyi Egyetemi Nyomdánál" (Magazin-aufseher in derK: Univ. Buchdruckerey). 1822/23-ban említették utoljára. Másikáról nem tudunk, 71 a harmadikban — és ha így volt — csupán a sarki jöhet szóba: talán maradt Johann Ignjatovic. O a budai városi adminisztrációban gyakornokoskodott már 1799-ben, és legalábbis az 1820-as évekig töltött be különböző hivatalokat illetve választott tisztségeket. 72 A polgárkönyv szerint budai származású volt, így talán nem rokona a szentendrei családból származó Sima Ignjatovic (1801 körül—1847) budai városi hivatalnoknak, aki 1828 és 32 között költözött ide családjával. De az sem zárható ki, hogy mégis, és éppen Johann támogatta Sima budai városi karrierjének indulását és Sima az ő lakásába költözött, esetleg halála után.
