Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

esetleges „érdekeltség" miatt - semmiképp se ruházzák fel szavazati joggal.

177 A Kossuth Párti Horváth Zoltán - a 13-14. §§-okra figyelemmel - arra mutatott rá, hogy a kinevezett bizottsági tagok magas létszáma miatt a polgárság véleményének szabad megnyilvánulásaként értelmezett autonómia illuzórikussá válik.

178 A belügyminiszter viszont a tisztviselőknek szavazati joggal való felruházását a magyar közjog „ősi tradíció"-jaként aposztrofálta, hiszen „amióta autonómiák vannak, a választott tisztviselőknek bizonyos csoportja mindig részt vett az autonóm életben", mindazonáltal a szavazásokon való részvétel joga is megillette.

179 Csakhogy a történeti analógia - amelyre szelektív, azaz önkényes módon hivatkoztak - a múlt és a jelen eltérő struktúráira és kontextusára már nem mutatott rá. A nemzetgyűlés az ellenzéki indítványok elutasítása mellett szerény mértékben bővítette a képviselettel rendelkezők személyi körét, s némely esetben - így a tiszti főügyész esetében - a helyettesítés jogát is biztosította. Hegymegi-Kiss Pál azon - új szakaszt javaslatba beépítő - indítványát, amelynek értelmében a törvényhatósági bizottságban ülési és szavazati jogot gyakorolnának a főváros országgyűlési képviselői, a belügyminiszter azzal utasította vissza, hogy az indítvány elfogadása a törvényjavaslat alapgondolatával - a közgyűlés úgymond „depolitizálásával" - lenne ellentétes.

180 A törvényhatósági bizottság feloszlatására irányuló szabályozáshoz kormányoldalról a javaslat előadója, F. Szabó Géza terjesztett be - belügyminiszteri támogatás hiányában rögvest vissza is vont - módosító indítványt. F. Szabó indítványa arra irányult, hogy a törvényhatósági bizottság feloszlatása esetén csak a választott tagok megbízatása szűnjön meg, míg a testületek és intézmények képviselői, illetve az állásuknál, valamint tisztüknél fogva a törvényhatósági bizottságba delegált tagok, mint egyfajta csonka összetételű törvényhatósági bizottság az eredetileg a (hivatalnok) tanács számára biztosított hatáskörben járjanak el az új választásokig.

181 Az ellenzéki képviselők a feloszlatási joggal összefüggő szempontokat elsődlegesen az önkormányzati autonómia és az autonómiát védő garanciák felől közelítették meg. Felrótták, hogy túlontúl rugalmasan fogalmazták meg a feloszlatásra okot szolgáltató körülményeket, ily módon pl. a „munkaképtelenség" konstatálását akár pártpolitikai megfontolások alapján - azaz kellő megalapozottság nélkül - is kimondhatja a belügyi kormányzat. 182 A törvényhatósági bizottság törvénysértő eljárása a törvényjavaslat szerint szintén okot szolgáltathat a feloszlatásra, amellyel szemben utóbb ugyan panasszal fordulhatnak a Közigazgatási Bírósághoz. E kitétellel kapcsolatban Propper Sándor megfordította a törvényjavaslat logikáját. Indítványa szerint ugyanis a törvénysértés fennállását előzetesen a Közigazgatási Bíróságnak kellene megállapítania. Törvénysértés esetén a belügyminiszter felhívhatja az autonómia figyelmét a törvénysértő állapot kiküszöbölésére. A törvénysértő állapot fenntartása azonban innentől kezdve már feljogosítaná a belügyminisztert a törvényhatósági bizottság feloszlatására.

183 Alkotmányjogi megközelítésből hangoztatta fenntartásait Vázsonyi Vilmos, aki a törvényhatósági ellenállási jog maradványainak felszámolásaként értelmezte a feloszlatási jog biztosítását. Rámutatott arra, hogy amennyiben a főváros esetében törvénybe iktatják a feloszlatási jogot, az maga után fogja vonni a többi - városi és vármegyei - törvényhatósági 177 Hegymegi-Kiss Pál és Rothenstein Mór indítványai. Uo. 325-327. ( 1924. november 20.). 178 U0T33O. 179 Uo. 333. 180 Uo. 336-337. 181 Uo. 351. ( 1924. november 21.). 182 Propper Sándor felszólalása. Uo. 353. (1924. november 21.). 183 Uo. 353. Véleményéhez Hegymegi-Kiss Pál is csatlakozott. Uo. 354.