Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

beosztási és mandátumelosztási javaslat „senki másnak érdekeit nem szolgálja, mint kizárólag a liberalizmusnak, vagyis a liberalizmust hordozó zsidóságnak érdekeit". Azaz tévedésben volt a belügyminiszter akkor, amikor azzal érvelt, hogy ez a kerületi beosztás „a polgári gondolatot fogja a székesfővárosban érvényesíteni".

165 Végső konklúzióként leszögezte, miszerint e javaslat „tulajdonképpen nem egyéb, mint támadás a keresztény Budapest ellen." Fenntartásait hangoztatva a közigazgatási bizottság által elfogadott területi beosztáshoz azt a kiegészítést fűzte, miszerint minden kerület egyenlő számú bizottsági tagot válasszon.

166 Petrovácz lényegében a régi, 1920-ban elfogadott megoldáshoz - azaz a választókerületek fiktív egyenlőségéhez kívánt visszatérni, igaz, a választható bizottsági tagok számára már nem tett javaslatot. Míg a keresztényszocialista Szabó József csatlakozott Petrovácz előterjesztéséhez, addig Csilléry András alternatív javaslatként a 22 választókerület alapján további területi kiigazításokat javasolt annak érdekében, hogy a „keresztény kerületek" kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a „zsidó kerületekhez" képest. Csilléry módosításai azt eredményezték, hogy a választókerületek határai egybeestek a közigazgatási kerületek határaival.

167 A nemzeti demokrata Bárczy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a legigazságosabb megoldás egy olyan lajstromos választás lehetne, „ahol az egész város egy lajstrommal szavazna", ám a maga részéről támogatandónak tartaná, ha a 22 választókerület egyenlő számban választaná a törvényhatósági bizottság tagjait.

168 A szintén ellenzéki oldalról felszólaló Szakács Andor kifejezetten arra tett indítványt - amelyhez utóbb Hegymegi-Kiss is csatlakozott -, hogy a főváros egész területe egyetlen választókerületet alkosson, amelyben a választás az arányos képviseleti rendszer alapján történjék.

169 Rakovszky belügyminiszter, amint ez várható volt, a Szabó Zoltán féle - bölcsnek, okosnak és igazságosnak titulált - módosítás elfogadása mellett szólalt fel. Egyrészről a 22 választókerület tíz választókerülettel szembeni preferálása sokkal kisebb aránytalansággal és pluralitással jár, másfelől viszont kivitelezhetetlen a gyakorlatban a teljes arányosítás egy Budapesthez hasonló nagyvárosnál, hiszen ebben az esetben nem a választópolgárok, hanem „a pártvezérek és a közvélemény" jelöltjeit választják meg. A nemzetgyűlés 58:24 arányban a Csilléry András által kiegészített Szabó Zoltán-féle módosító indítványt fogadta el. A nemzetgyűlés tehát az 1914-ben megállapított - a nemzetgyűlés által utóbb területileg korrigált - 22 választókerületről szóló beosztást fogadta el. A választókerületek egyenlő dotálásával - azaz fiktív jogegyenlőségével szemben a módosító indítványnak megfelelően a főváros belső választókerületeinek arányaiban több, külső választókerületeinek arányaiban kevesebb mandátumot juttattak, ami viszont további aránytalanságokat vetített elő.

170 A testületek és intézmények törvényhatósági bizottsági képviseletéről rendelkező 13. §165 Uo. 219. 166 Uo. 220. 167 Uo. 223-224. Az ún. Tisztviselőtelep kerületi hovatartozása utóbb vita tárgyául szolgált, hiszen a nemzetgyűlés által elfogadott normaszöveg 10. § (2) bekezdése egyik fordulata egy józsefvárosi, egy további fordulata viszont már egy kőbányai választókerülethez sorolta. Noha az ellentmondást a nemzetgyűlés plénuma - házszabály-értelmezési vitával kombinálva - megtárgyalta, végül is kormányzói „kézirat" hatására korrigálta a nemzetgyűlés az ellentmondást. 168 Uo. 222-223. Propper Sándor lényegében ugyanezt az álláspontot képviselte, miszerint a főváros egyetlen nagy lajstromos kerületet alkotna, s a mandátumokat a választások után a pártokra leadott szavazatok arányában osztanák fel. Uo. 225-226. 169 Uo. 227. 170 Visszaemlékezéseiben Harrer Ferenc mindenesetre leszögezte, hogy a nemzetgyűlés a választókerületek határait „a keresztény irányzat javára módosította, és ugyanilyen szempontból a tagsági helyek számát nem egyenlően osztotta meg." Harrer Ferenc: Egy polgár élete II. kötet. 14. In: Budapest Főváros Levéltára, XIV. Személyek. 31.