Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

nem-privilegizált kerületeknek.

100 A polgári liberális Hegymegi-Kiss Pál - az önkormányzati kérdések szakértője - kényszerűen állapította meg, hogy Rakovszky javaslatánál elsősorban „a pártszempont és az osztályérdek", a „nevetséges kapkodás", valamint a mulasztás jelenségein kívül „a rabulisztikának egy különös faja" érvényesül. A javaslatnak ugyanis nem az a célja, hogy a főváros számára „egészséges, életképes" közigazgatási viszonyokat teremtsen - azaz megvalósítsa a fővárosi törvény régóta esedékes reformját -, hanem az, hogy miként lehet a főváros lakosságának akaratát megváltoztatva megakadályozni, hogy „a kispolgári társadalom" az önkormányzat sáncaiba vonulhasson be.

101 Rámutatott arra, hogy az eredeti javaslat iránya és sorsa attól függően változott, hogy az egységes párt éppen melyik ellenzéki oldallal egyeztetett.

102 Hegymegi-Kiss bírálta az államfői kinevezési rendszer bevezetését, a választókerületi beosztás körüli pártpolitikai szempontok előtérbe kerülését, valamint az érdekképviseleti rendszer azon fogyatékosságát, amely éppen a munkásrétegek képviseletét nem biztosította.

103 Kemény bírálatban részesítette a kormányzatot, hogy nem gondoskodott idejében a főváros törvényhatósági bizottságáról, hiszen tudnia kellett arról, hogy annak mandátuma 1923. december 31-én lejár. A kormány „suttyomban", a nemzetgyűlés tudta nélkül kiadott szükségrendeletben enyhített a törvénytelen helyzeten, amelyhez utóbb - a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat révén - nem adhat utólagos felmentést a törvényhozás, „...ne alkossunk arra törvényt, hogy az alkotmányos alapjogokat szükségrendelettel meg lehet szüntetni"- figyelmeztette képviselőtársait.

104 Kiemelve a javaslat autonómia szempontjából támadható rendelkezéseit, arra a következtetésre jutott, miszerint a demokráciát és az önkonnányzati szabadságot súlyosan sértő intézkedések miatt valamiféle „Potemkin-önkormányzati szervezet" fog létesülni a fővárosban.

105 A javaslat összességében az önkormányzati szabadságnak és a magyar demokráciának a „végső agóniáját" jelenti.

106 A nyári szünet előtt e két ellenzéki - a javaslatot természetesen elutasító - felszólalás hangzott el a nemzetgyűlés plénumán. A törvényhozás elnapolása miatt az ellenzék és a belügyminiszter kölcsönösen egymást vádolták a fővárosi javaslat tárgyalásának félbeszakadásáért. A szociáldemokrata Propper Sándor a kormányra és a kormánypártra hárította a felelősséget a fővárosi ex-lex kitolódása miatt, míg a belügyminiszter az ellenzéket korholta a vita elhúzódásáért, hangsúlyozván, hogy akár négy nap is elegendő lehetett volna a fővárosi javaslat elfogadásához.

107 A fővárosi javaslat tárgyalásainak félbeszakadását a sajtó rezignáltán kommentálta. Nagy volt az érdektelenség a parlamentben - állapította meg a Fővárosi Hírlap szemleírója -, „csak az inspekciósok virrasztottak".

108 Kozma Miklós aktuális helyzetjelentése viszont a fejlemények dacára optimista kicsengésű volt, hiszen miután az őszi ülésszak első tárgyalandó törvényjavaslata 100 Uo. 304. 101 Uo. 344. (1924. július 3.). Ugyancsak az elavult fővárosi törvény revízióját kérte számon felszólalásában Peidl Gyula (1924. október 15.), valamint Malasits Géza is (1924. október 15.). 102 Uo. 344-345. (1924. július 3.). 103 Uo. 345. Malasits Géza utóbb hiányolta, hogy a törvényhatósági bizottságba tagot delegáló testületek közül hiányzik a javaslatban a Magyarországi Szakszervezeti Tanács. Uo. XXVI. kötet. 207. (1924. október 15.) 104 Uo. XXV. kötet. 346. 105 Uo. XXV. kötet. 347. ( 1924. július 3.) 106 Uo. 349. (1924. július 3.). 107 Uo. 363-364. ( 1924. július 3.). 108 Krónika a fővárosi javaslat dicstelen kimúlásáról. Fővárosi Hírlap, 1924. július 9.