Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások
irányadó körülményeket. Az 1920. évi IX. tc. még az alábbi jogcímek megléte esetén helyezte kilátásba a törvényhatósági bizottság feloszlatását: a belügyminiszter a főpolgármester (kormánybiztos) előterjesztésére, vagy meghallgatásával a törvényhatósági bizottságot feloszlathatja, ha a törvényhatósági bizottság olyan eljárást tanúsít, amely az állam érdekét, vagy a székesfőváros jólétét veszélyezteti, vagy a közigazgatás eredményes működését kizárja. A Rakovszky-féle javaslat három jogcímet különböztetett meg (19. §). A főpolgármester előterjesztésére, vagy meghallgatása után a belügyminiszter feloszlathatta a törvényhatósági bizottságot, amennyiben 1. törvénnyel, vagy törvényes rendelettel szembehelyezkedik; 2. felettes hatóság törvényes intézkedéseinek végrehajtását jogellenesen megtagadja; 3. tartósan munkaképtelenné válik. E kritériumok szó szerint szerepeltek a belügyi kormányzat törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló zátonyra futott javaslataiban. Míg az első fordulat gyakorlatilag az objektív felelősség alapján állott - hiszen a törvénnyel, vagy törvényes rendelettel való szembehelyezkedést vétkességre tekintet nélkül állapította meg -, addig a második fordulat a jogellenesség formula alkalmazásával lényegében a szubjektív vétkesség kritériumát fogalmazta meg. Aktív mérlegelési jogkört biztosított ugyanakkor a belügyminiszter számára a harmadik esetkörben, hiszen a tartós munkaképtelenség megállapítását a felettes hatóság diszkrecionális jogkörébe utalta. A törvényjavaslat előírta, hogy a belügyminiszter haladéktalanul köteles a Budapesti Közlöny-ben közzétenni, valamint a képviselőházban (nemzetgyűlésben) bejelenteni a feloszlatás tényét. A feloszlatott törvényhatósági bizottság ugyanakkor - a korábbi szabályozástól eltérően - a feloszlatás közzétételétől számított 15 napon belül panasszal fordulhatott a Közigazgatási Bírósághoz. A panaszjog általános korlátját jelentette, hogy azt csak a törvényhatósági bizottság tagjainak legalább a fele terjeszthette elő. A feloszlatás jogszerűségét a Közigazgatási Bíróság előtt megkérdőjelező panaszjog biztosítása mindenesetre garanciális újdonsága a javaslatnak. A törvényhatósági bizottság feloszlatása esetén ugyanakkor a főpolgármesteri megbízatás is megszűnik - hiszen miként az indokolás kiemelte, a főpolgármestert végső soron az autonómia választja -, s feladatköre a kormánybiztosra száll át. Az új törvényhatósági választásokat pedig a legutolsó végérvényesen megállapított választói névjegyzék alapján, két hónapon belül kell megtartani. Ez az intézkedés a feloszlatás esetén bekövetkező ex-lex állapot időtartamát kívánta törvényi keretek közé szorítani. Amennyiben azonban a törvényhatósági bizottság feloszlatása egy éven belül ismételten szükségessé válna, az új választást két hónapnál hosszabb időre - legfeljebb azonban egy esztendőre - el lehet halasztani. E rendkívüli eset azt tette lehetővé, hogy az ex-lex állapot akár 12 hónapig is tartson. A törvényhatósági bizottság feloszlatásakor a közigazgatási bizottság, az igazoló választmány, továbbá a kerületi választmányok - az új bizottságok, illetve választmányok megalakulásáig - változatlan összetételben működnek. Az új választás megtartásáig a törvényhatósági bizottság hatáskörébe tartozó „halaszthatatlan" ügyekben a kormánybiztos elnöklete alatt működő (hivatalnok) tanács határoz (egyes főtisztviselők kinevezése, továbbá az új adók kivetésének joga kivételével). A törvényjavaslat a belügyminiszter főfelügyeleti jogosítványai körében kiemelte - ami lényegében megegyezett az eddigi szabályozással -, hogy a főváros közigazgatási és gazdasági működését saját kiküldött közegei, vagy szakértői által bármikor megvizsgálhatja (20. §). A
