Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)
Szívós Erika: Budapest mint képzőművészeti központ a XIX-XX. század fordulóján 115-136
Szívós ERIKA művészek oly mértékben az állami támogatástól, mint korábban, s az állami vásárlások jelentősége is csökkent. 44 A modernizálódó államnak és társadalomnak mind több szakképzett értelmiségire volt szüksége. Mind a szabad értelmiségi foglalkozások (ügyvédek, orvosok, mérnökök, újságírók stb.), mind pedig a magán- és köztisztviselők létszáma jelentősen gyarapodott a XIX. század végén; ennek részben az is volt az oka, hogy sokak számára a tanulás és az értelmiségi pálya jelentette a társadalmi felemelkedés útját (ez jellemző például az asszimilálódó zsidóság nagy részére is). A vagyonosabb polgárság mellett ez az egyre jelentősebb súlyú, részben nemesi, részben polgári eredetű értelmiség adta az új művészet potenciális közönségének a jelentős részét. Az új befogadói szokások kialakulásában szerepet játszott, hogy a századforduló idejére kezdtek beérni azok az erőfeszítések, melyeket a megelőző évtizedek oktatáspolitikája tett az ifjúság esztétikai érzékenységének fejlesztésére. 45 Ami a látás- és tárgykultúrát illeti, a szecesszió elveinek a köztudatba való beszivárgása hozta először magával a XIX. század ízlésvilágától történő eltávolodást. A szecessziós mozgalmak azt a célt tűzték ki, hogy a művészi értéket, az esztétikumot a mindennapi élet részévé teszik, ezért a bútorok, használati tárgyak, textíliák tervezése éppoly fontos volt számukra, mint a szorosabb értelemben vett műalkotások létrehozása; arra törekedtek, hogy a képző- és iparművészet közti válaszfalat áttörik. Szakítani akartak a megelőző kor ízléskultúrájával, melyre a tekintélyt, pompát sugárzó régi stílusok utánzása nyomta rá a bélyegét. A szecesszió művészei, tervezői funkció és forma egységére törekedtek, és az ember lakóterének, környezetének az egészét óhajtották átalakítani. A századvégen fellépő első újító csoportra, a nagybányai művésztelep tagjaira azért érdemes kitérni, mert kiállításaik is szerepet játszottak az ízlésváltozás folyamatának a megindításában. 46 A nagybányai mozgalom, szembefordulva a századvég Jellemző pl. Rippl-Rónai 1906-ban a Könyves Kálmán Szalonban rendezett, aukcióval egybekötött kiállításának sikere. A kiállított 381 műtárgy mindegyikét megvásárolták - ez a fajta siker korábban még elképzelhetetlen lett volna. Fontos az is, hogy Rippl-nek ez volt az első igazi hazai áttörése, ezt a kiállítást megellőzően még nem volt „befutott" festő. Lásd BERNÁTH 1976. 165-169; valamint Rippl-Rónai József müveinek aukciós katalógusa. Budapest 1906. Az utóbbi némi fényt vet a siker egyes okaira: a kiállított képek jelentős része kisméretű alkotás, sok közülük pasztellkép - ezek ára nem volt túl magas, így e képek középozstálybeli vásárlók számára is megfizethetőek lehettek. Mindazonáltal a művészetre fogékony közönség kinevelése a századforduló után is állandó téma maradt, amelyet az újabb generációk művészei éppúgy szívükön viseltek, mint tették volt az érintettek az 1880-as, 1890-es években. Ennek tanúsága pl. A Népművelés 1911. évf.-ban XIII. k.-ben megjelent cikksorozat (A művészi nevelés az iskolában c. ankét anyaga), amelyben művészek és kritikusok nyilatkoztak a művészi nevelés fontosságáról. Részt vettek benne pl. Balázs Béla, Berény Róbert, Bölöni György, Fülep Lajos, Ignotus, Kernstok Károly, Körösfői-Kriesch Aladár stb. A nagybányai kör alapítója Hollósy Simon volt, aki eredetileg Münchenben az akadémiától eltérő módszerekkel oktató szabadiskolát vezetett. 1896-ban Hollósy és köre, egy csapatnyi Münchenben tanuló, illetve dolgozó fiatal magyar művész úgy döntött, hogy hazajön, és művésztelepet alapít Nagybányán. Az alapítók között az utókor számára legismertebbek Réti István, Thorma János, Iványi Grünwald Béla és Ferenczy Károly voltak. A kezdetekről lásd pl. RÉTI 1994. 126
