Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Szívós Erika: Budapest mint képzőművészeti központ a XIX-XX. század fordulóján 115-136

Szívós Erika BUDAPEST MINT KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖZPONT A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN A XIX. század második felében számos centruma alakult ki a képzőművészetnek Európában. Ezek egy része nemzetközi jelentőségre tett szert, mint Párizs vagy München, másik részük országos vagy helyi csomóponttá vált. Egyes országokban, így Németországban a történeti adottságokból következően nem egy, hanem több központ is működött, általában valamilyen művészeti akadémiához, iskolához kapcsolódva; másutt, így Magyarországon, egyetlen város - többnyire a főváros - uralta a képzőművészeti életet. Budapest hegemón szerepe a századfordulón e tekintetben megkérdőjelezhetetlenné vált. Ami az alkotás közegét illeti, sok festő és szobrász nem a fővárost tekintette ideális közegnek; egyebek közt erről tanúskodott a különféle művésztelepek alapítása a századforduló körüli években. Ám, ami az érvényesülés feltételeit illeti, legtöbben úgy ítélték meg, hogy Budapest központként megkerülhetetlen. Réti István, az 1896-ban alakult és a magyar művészet fejlődésében jelentős szerepet betöltő nagybányai művésztelep, majd szabadiskola egyik vezető mestere és krónikása úgy értékelte, hogy 1906-07-re Nagybánya egyik legnagyobb problémájává lett a Budapesttől való nagy távolság. „Nagybányán számottevő pénzt keresni nem lehetett, vergődés volt nem csak a fiatalok, de a 'beérkezettek' élete is. Aki távol élt Budapesttől, és művészete mellé nem dobhatta személyi jelenlétét a siker mérlegébe, annak minden divatszerű fiatalságpártolás, modernségkultusz és ezek minden üzleti demagógiája mellett is felkopott az álla és lekopott a ruhája."

1 Réti szerint a fenti okok nagy szerepet játszottak abban, hogy a Kecskemét város által szponzorált művésztelep megalakulásakor Iványi-Grünwald Béla vezetésével annyi fiatal művész fordított hátat Nagybányának és csatlakozott a kecskeméti művésztelephez. „Nagybányán reménytelennek látták anyagi jövőjüket, a fővárostól ilyen távol nem akarták magukat elásni, és emellett itt [ti. Nagybányán] egyre jobban érezték a helybeliek fanyar hangulatát... Kecskemét, ha vidéke sokoldalú szépségben nem is vetekedhetik Nagybányával, csaknem külvárosnyi közelségben van Budapesthez, onnan könnyebb lesz majd a kiállításokra felutazni, a fővárosi művészeti életben részt venni és egyéni érdekeiket személyesen is előmozdítani.[...]"

2 Tegyük hozzá, nem csak a kecskeméti, hanem a korabeli gödöllői és szolnoki művésztelep is a fő vasútvonal mentén feküdt, az ott lakóknak így szintén könnyű volt a fővárosba eljutni. A vidéki művésztelepek „lakossága" jelentős részben szezonális volt. A törzstagok közül - legalábbis életük egy adott periódusában - többen helyben laktak, mint Nagybányán Réti István, Thorma János, egy ideig Ferenczy Károly, valamint a 1 RÉTI 1994.30. 2 RÉTI 1994.31. 115