Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Budapest "tapasztalat története" 333-361

GYÁNI GÁBOR kifejezetten sajnálkozik rajta, hogy a szép és ragyogó Budapestből olykor még az általa nem különösebben kedvelt helyi zsidóság életterébe is jut valami kevéske. A rosszallás, a ressentiment érzése nem ritkán a többi „kisebbséggel" szemben is megnyilvánul; aminek az az oka, hogy a zsidóságén kívül másmilyen felekezeti és etnikai enklávék is léteztek a városban. A XIX. század végén a reformátusok 40%-a koncentrálódott például három egymással szomszédos pesti kerületbe;

27 a budapesti szlovákok szegregálódását pedig valamelyest érzékelteti, hogy a Vsebecny Slovensky robotnicky spolok nevű, 1899-ben alapított szlovák egyesület szervezői javarészt (fele részben) egyetlen ház lakóiból kerültek ki.

28 Budapesten - a többi európai metropolisszal egybevetve - ugyanakkor kisebb a szegregáció korabeli mértéke. Ami azzal függött össze, hogy akár egy épületen belül sem volt ritka a határozott társadalmi keveredés. Ez persze nem feltétlenül vonta maga után a társadalmi érintkezés kivételesen nagy nyitottságát, a máshol tapasztaltaknál jóval demokratikusabb voltát. Nem, hiszen az egy házban élő, egyúttal azonban igencsak eltérő társadalmi státusú bérlők - az egymás közti érintkezésben - a diszkrét és finom megkülönböztetések alkalmazása révén mindig aggályosan érvényesítették az őket megillető (vagy inkább csak elvárt) társadalmi tekintélyt. így volt ez még olyankor is, amikor pedig a bérház egyöntetűen középosztályi családokat tömörített falai között. „Ezek a társadalmi megkülönböztetések - dokumentálja egy memoár szerzője - a legjellegzetesebben mutatkoztak meg magában a nagy, négyemeletes házban, ahol laktunk. [...] Alattunk is orvos lakott, dr. Köves nevű őszülő ember, de nem tanár, sem kórházi orvos, hanem egész nap otthon rendelt. Köveséket zsidóknak tudtuk, de egyebet róluk alig. [...] Apám dr. Kövest igen derék embernek tartotta, kolléga úrnak szólította, magázta, ő tanár urazta, néha a liftben, a lépcsőházban beszélgettek - de több alig történt húsz éven át. [...] Felettünk ügyvéd lakott, dr. Sebők. [...] Sebőkék nem voltak zsidók, mégsem érintkeztünk velük, mert másként éltek, mint mi, s ezt otthon, főként anyám és a cselédek, olykor megbotránkozva tárgyalták. [...] Nem, Sebőkék nem voltak 'unzereinerek', ezt mi gyerekek is éreztük."

29 Másként alakult persze a helyzet a proletárok által benépesített bérkaszárnyákban, ahol az egységesen szoba-konyhás bérlemények szociálisan homogén lakóközösséget zsúfoltak össze. Ok, főként a nők és a gyerekek, feltűnően nagy szociabilitásról tettek tanúbizonyságot a házon belüli nyilvános és félnyilvános terek (kapubejárat, udvar, lépcsőház, körgang) biztosította keretek között. Lakbérsztrájkok idején, vagyis az 1910 körüli években például különösen szilárddá lett a lakók közti szolidaritás, mint ahogy a Hétház, az 500 bérlőnek és mintegy kétezer embernek otthont adó, jellegzetes angyalföldi épületkomplexum esete is kézzelfoghatóan bizonyítja. A bérhátralékosokra kirótt szankciók úgyszólván kikezdhetetlen egységbe kovácsolták a ház bérlőit. „Az egyre ismétlődő kilakoltatások folytán a Hétházban egy-egy lakásban húsz-huszonöt ember él most együtt, akik behurcolkodtak egymás lakásaiba" - szól a korabeli beszámoló.

30 A meglévő, bár persze jóval szerényebb VÖRÖS 1983. 56. p. GYÁNI 1995. 110. p. GRANASZTÓI 1965. 471-472. p. Idézi GYÁNI 1992. 92-93. p. 348