Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)
A MÚLT RÉTEGEI - A SZENT GYÖRGY TÉR TÖRTÉNETE - Magyar Károly: A budavári Szent György tér és környékének kiépülése : történeti vázlat 1526-tól napjainkig 43-126
A BUDAVÁRI SZENT GYÖRGY TÉR ÉS KÖRNYÉKÉNEK KIÉPÜLÉSE Átér rendezéséhez kapcsolódó utolsó tevékenység a volt Honvédelmi Minisztérium - Honvéd Főparancsnokság együtteséhez fűződik: 2002 tavaszán, kora nyarán terjes elbontásra kerültek a minisztérium eredeti épületének és a későbbi toldaléknak maradványai, jelenleg már csak a Főparancsnokság visszabontott torzója látható a Dísz tér és a Szent György tér között álló egykori hatalmas komplexumból. A korábban oly nagy presztízsű Szent György tér történetének utolsó ötvenhét évét a teljes bizonytalanság, a funkcionális eljellegtelenedés és a fizikai pusztulás jellemzi. Ennek okát egyrészt a helyszín szerepére és formájára vonatkozó, sokat ígérő, de egymásnak gyakran ellentmondó koncepciókban, másrészt éppen a teljes koncepciótlanságban kereshetjük. A tér először felvonulási, építési területté vált, miközben - elfedendő a tehetetlenséget - elkezdődött épületeinek lebontása, amely mára oda vezetett, hogy a XIX-XX. század fordulójáról származó térfalaknak csak töredéke maradt meg. (Keleten a Várszínház és a Sándor-palota, délen a királyi palota - erősen átalakított - „A" épülete, illetve annak neobarokk kerítése.) E békeidőszak végül is sokkal nagyobb pusztítást eredményezett, mint az ostrom. Az 1945 utáni helyreállítások kezdetekor még természetesnek tekinthető felvonulási, építési funkciók végül csak a nyolcvanas - kilencvenes évek folyamán tűntek el többé-kevésbé - és nyilván nem véglegesen. (A helyreállítás még messze nem tekinthető befejezettnek!) Helyükre - a Várszínházhoz kapcsolódó kulturális szerepen kívül - gyakorlatilag nem került semmi. A tér és környéke ezek után pusztán a Budavári Palota megközelítését szolgáló, felvezető területté degradálódott. Sajnos, a Szent György tér jövendő sorsa e sorok írásakor sem tűnik megnyugtatóan rendezettnek, bár a Sándor-palotával kapcsolatos legutóbbi döntés magában hordozza a kedvező változást. 111