Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. A Budai-hegység községeinek urbanizációja-agglomerálódása meglehetősen felemás; forgalmi helyzetük többnyire kedvezőtlen; sem vasút, sem a HÉV vonalai nem érintették pl. Nagykovácsit, Budakeszit, Pátyot, Ürömöt, Törökbálintot. Népességgyarapodásuk kifejezetten lassú, elsősorban a természetes szaporodásból táplálkozott, vándorlási nyereségük jelentéktelen. Továbbra is meglehetősen zárt, paraszti közösségek lakták e falvakat. Ugyanakkor a főváros felvevőpiaca jelentős számú kisiparosnak biztosít munkát, kisvállalkozók élnek a főváros igényeinek kielégítéséből, a budapesti munkavállalás sem ritka, ám többnyire csak átmeneti pénzkeresetnek számít, pl. a fiatal nőknél a férjhezmenetelig; a fővárosi munkahelyekhez, piachoz kapcsolódó személyek sem szakadtak azonban ki a falusi közösségből. Jó néhány közeli község ekkor még alig mutatta jelét az agglomerálódásnak (Nagykovácsi, Páty, Pilisborosjenő, Diósd, Tárnok stb.). A vázolt folyamatok vezettek 1950-ben Nagy-Budapest kialakításához, akkor is, ha e közigazgatási aktusnak okai között politikai szándékok is meghúzódtak. Más kérdés, hogy a funkcionális értelemben már meglehetősen integrálódott településegyüttes hatékony igazgatásának más közigazgatási konstrukció is megfelelt volna - akár jobban is, mint a „külső" és „belső" kerületek között különbséget nem tevő közigazgatási egyesítés. Nagy-Budapest kialakítása maga után vonta a „bekebelezett" településekben már kialakult helyi identitástudat, a helyi szerveződések elsorvasztását (erre egyébként az ország valamennyi településén sor került). A Nagy-Budapest határain kívül maradt települések igazgatására nem dolgoztak ki speciális megoldást. Pedig az „új" közigazgatási határokon túl fekvő települések közül jó néhány már 1950 táján is szoros kapcsolatot tartott fenn a fővárossal, s a hagyományos járási beosztás „nem képezte le" a valós térbeli kapcsolatokat. Az is tény, hogy pl. az infrastruktúra kiépítettsége, az intézmény-ellátottság stb. terén jelentős különbségek mutatkoztak Nagy-Budapest egyes városrészei között, s e különbségeket a közigazgatási aktus nem szüntette meg automatikusan (tápot adva a kerületek között napjainkban is meglévő ellentéteknek). Az 1950. évi közigazgatási átszervezés messzemenően támaszkodott az 1937:

VI. törvénycikkre, illetve a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatáskörét ennek alapján megállapító rendeletekre. Attól csupán Vecsés, Dunaharaszti és Alag esetében tértek el, ezek a községek nem váltak Nagy-Budapest részeivé. így Budapest mellett 23 település (Újpest, Rákospalota, Pestújhely, Rákosszentmihály, Cinkota, Sashalom, Mátyásföld, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Pestszentlőrinc, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentimre, Soroksár, Csepel, Nagytétény, Budatétény, Budafok, Albertfalva, Pesthidegkút és Békásmegyer) alkotta az 1950-ben kialakított Nagy-Budapestet. 144