Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Beluszky Pál Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez A Hungária Gumiárúgyár Rt. telepe Budafokon, 1940-es évek BTMKiscelli Múzeum Fényképtár meghaladta a 100 ezer főt, s az övezetben már több mint félmillióan éltek. Az ország népességgyarapodásából a későbbi Nagy-Budapest 40^11 %-kal részesedett, ezen belül az elővárosi övezet 18%-kal. Az egyes peremtelepülések népességgyarapodásában természetesen továbbra is lényeges különbségek mutatkoztak; a két világháború között leggyorsabban néhány viszonylag fiatal telep - Sashalom, Rákoshegy -, az agglomerálódásba frissen bekapcsolódó település - Pestszentlőrinc, Békásmegyer, Pesthidegkút - gyarapította lakosai számát. Az ellentétes hatások ellenére a húszas-harmincas években jelentősen előrehaladt az elővárosok urbanizálódása. Az intézményhálózat, a műszaki infrastruktúra gyarapodása mellett előrelépés történt a „községi - közösségi - élet" terén is. Újpest után 1922-ben Kispest, 1923-ban Pesterzsébet és Rákospalota, 1926-ban Budafok, 1936-ban Pestszentlőrinc nyert városi rangot, újabb telepek nyertek községi önállóságot (Pestszentimre, Rákoshegy, Rákosliget, Sashalom stb.). Nagy-Budapest kialakításának gondolata a két világháború között is napirenden maradt. Az 1930. évi nép141