Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Suba János: A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete 253-272

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. A Dióssy villa Mátyásföldön, 1912. FSZEK Budapest Gyűjtemény 2811 Az 1916. június 29-i tisztújítás során dr. Ádám Jánost és Klázer Kálmánt válasz­tották alelnöknek. Az egyesületi alapszabályt rendkívüli közgyűlésen módosították, az egyik célkitűzés az lett, hogy „ az egyesületben olyan érintkezési központot létesít­senek, mely nyaralótelep érdekeinek megóvása és előmozdítása mellett az egyesületi tagok társas szórakozásának célját is szolgálja." 7 1918. szeptember 22-1920. július 19. között négy elnök váltotta egymást. A forra­dalom alatt hadisarcot vetettek ki Mátyásföldre, míg a Tanácsköztársaság ideje alatt az egyesület működését felfüggesztették, vagyonát zárolták. 1918-tól 1927-ig az egyesület nem adott ki éves írásos jelentést, ezért nehéz történetüket nyomon követni, de azt tudjuk, hogy 1919-20 között az elnök Zettner Vilmos volt, majd az 1920. júni­us 29-i közgyűlésen tiszteletbeli elnök lett Diósy Lajos, elnöknek Neiszler Antalt vá­lasztották meg, Amán Lajos alelnök helyét dr. Brück Sándor töltötte be. Az elnököt két évre, a hat választmányi rendes tagot három évre, további egy főt egy évre, a két választmányi póttagot három évre, illetve két főt egy-egy évre válasz­tottak meg, a számvizsgáló bizottságba három fő rendes tagként, két fő póttagként ke­7 BFL. IV. 1427. 1916. évi alapszabály. A belügyminiszter 1916. június 30-án hagyta jóvá. 260

Next

/
Oldalképek
Tartalom