Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Sipos András: Városi agglomerációk és közigazgatási határok Közép-Európában, 1850-1950 : Nagy-Bécs és Nagy-Berlin kialakulása 49-91

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. nemcsak a városi erőviszonyokat, hanem távlatilag az egész status quot felborulással fenyegette, ami megalapozta a konzervatív kormány és a liberális városvezetés közös érdekeltségét ennek az áramlatnak a visszaszorításában.

17 „Amikor a helytartói hivatalt átvettem - írja Erich Kielmansegg gróf, akit 1889 októberében nevezett ki a császár Alsó-Ausztria élére - Taaffetól egyetlen instrukciót kaptam, hogy a tartományi gyűlés liberális többségével ápoljak jó viszonyt. Mivelhogy ő a Birodalmi Tanácsban a liberálisok nélkül kénytelen kormányozni, kívánatos minden alkalmat megragadni arra, hogy meggyőzzük őket, a kormány szívesen teljesíti a kívánságaikat, amilyen gyakran csak lehetséges, és attól, hogy a csehek és a lengyelek is vele vannak, még távol áll tőle, hogy az ausztriai németeknek egyetlen haja szála is meggörbüljön. Hamarosan nem is akármilyen alkalmam adódott arra, hogy ezt az útmutatást kövessem: a bécsi fogyasztási adóterület kiterjesztése nyomán kezdeményeztem az elővárosoknak Bécs városába történő bekebelezését."

18 Egyáltalán nem volt ugyanis magától értetődő, hogy a fogyasztási adó ügyének rendezését, ami a Linienwall lebontásának nélkülözhetetlen előfeltétele volt, a közigazgatási egyesítés is követni fogja. Sőt, Kielmansegg volt szinte az egyedüli, aki azt az álláspontot képviselte, hogy az adóreform közvetlen és sokáig vissza nem térő alkalmat kínál az egyesítés gyors megvalósítására. Itt lényegében ő töltötte be az egyesítési folyamat motorjaként működő, annak érdekében minden követ megmozgató kompromisszumteremtő várospolitikus nélkülözhetetlen szerepét.

19 A liberálisok ekkor már inkább ódzkodtak a folyamat továbbvitelétől. A bécsiek adóterheinek mérséklése formálisan az ő sikerük volt, taktikailag mégis a keresztényszocialisták tudták eredményesebben kiaknázni az adótörvény következményeit. Az elővárosok adóterhe ugyanis a törvény nyomán többszörösére növekedett. Az adósorompó felszámolása és a várossal való szabad összeköttetés megteremtése persze a fellendülés perspektíváját jelentette a környék számára, az azonnali közvetlen hatás azonban nagyarányú élelmiszer-áremelkedés lett, és az érintettek közvetlen reakcióit jórészt ez határozta meg. A keresztényszocialisták a fogyasztási adótörvény vitája során taktikusan a háttérbe húzódtak, hiszen az kedvezett bécsi választói táboruknak, a javaslat nyílt támogatását azonban átengedték a liberálisoknak. A leendő külső kerületek liberálisokkal szembefordított szavazóit azután a beolvasztás hangos opponálásával igyekeztek maguk mellé állítani. Minden jel arra mutat, hogy az egyesítést valójában maguk is célszerűnek tartották, de mivel a tartományi parlament liberális többsége által az elfogadás biztosnak látszott, „kockázat nélkül" léphettek fel a külterületek érdekeinek, helyi autonómiájának bajnokaiként. A liberális városvezetés, az újonnan 17 BOYER1980. 107-118. p. 18 KIELMANSEGG 1966. 228. p. 19 TILL 1967. 64