Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Sipos András: Városi agglomerációk és közigazgatási határok Közép-Európában, 1850-1950 : Nagy-Bécs és Nagy-Berlin kialakulása 49-91

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. még a város is pótlékot vetett ki rá. A fogyasztási adó elsősorban az élelmezési és közszükségleti cikkeket sújtotta, nélkülözte a progressziót, sőt az áruk minőségére sem volt tekintettel; azaz egyértelműen a széles tömegek számára jelentett nehezen elviselhető terhet, nagyban hozzájárulva az elővárosokba történő kiköltözés tömegessé válásához. Az elővárosokban az egy főre jutó átlagos fogyasztási adóteher kevesebb, mint tizedrésze volt a bécsinek ,

13 A fogyasztási adó természetesen csak az egyik és önmagában nem is a legfontosabb oka volt a megélhetési költségekben mutatkozó különbségnek. Mivel azonban ez volt az az összetevő, amit a legközvetlenebbül lehetett politikai-adminisztratív eszközökkel befolyásolni, az egész egyesítési vita szimbolikus kérdésévé is vált, ami körül a különböző eredetű félelmek és indulatok fókuszba gyűjtve egyesülhettek. Az adósorompó felszámolása nélkül a közigazgatási egyesítés szóba sem jöhetett. A zárt adóterület határának, és ezzel a bécsi tarifarendszernek az egyszerű kiterjesztése elfogadhatatlan volt az elővárosok számára. A kormányzat viszont nem kívánt olyan megoldáshoz hozzájárulni, ami az adóból származó bevétel csökkenését eredményezte volna. A fogyasztási adó pótlékolásából származó bevétel Bécs városi háztartásában is jelentős tétel volt (ellentétben az elővárosokéval). A bécsi községtanács ugyanakkor az adóterület kiterjesztését összekapcsolta a fogyasztási adórendszer átfogó reformjának igényével, melynek keretében Bécs diszkriminatív kezelésének megszüntetését kívánta. Ezzel tulajdonképpen az egész ügy a kormányzati politika megváltozásának függvényévé vált. Ebből a szempontból a fejlemények kedvezőtlenül alakultak: 1879-ben a pártpolitikai liberalizmus mint kormányzati erő megbukott, az Eduard Taaffe gróf vezette új kormány parlamenti bázisát elsősorban a konzervatív arisztokrácia, valamint a cseh és a lengyel politikusok képezték. Ez a koalíció „vasgyürűbe" szorította a német liberálisokat, és a legkevésbé sem volt érdekelt abban, hogy Bécs régi sérelmének megszüntetésével a városban változatlanul uralkodó német liberális irányzatot erősítse. A kormányfőnek tekintettel kellett lennie a táborát alkotó azon konzervatív körök nagyváros-ellenes érzelmeire is, akik a legnagyobb idegenkedéssel fogadták volna a metropolisz további „terjeszkedését". Az 1880-as években, miközben az agglomeráció problémái igazán kiéleződtek, úgy tűnt, hogy az egyesítés kérdése végképp zsákutcába jut, mivel nem volt olyan erő, amely az egymással köszönő viszonyban sem lévő igények között kialakult patthelyzetet kimozdította volna a holtpontról.

14 1888. szeptember 30-án Ferenc József Währingben (melynek vezetése az elővárosok közül a legaktívabban szorgalmazta az egyesülést) egy új közpark felavatásán vett részt, és ezt az alkalmat találta megfelelőnek arra, hogy kijelentse: „Szívből kívá13 Uo. 392. p. 14 Uo. 398-402. p.; BOYER 1980. 97-106. p. 62