Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Suba János: A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete 253-272

Suba János A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete 1936-ban az egyesület két különálló telket adományozott református és evangéli­kus templom építésére, emellett teljesítették a Mátyásföldi Izraelita Fiókhitközség kérését is, amikor templomépítésre telket kért. A Római Katolikus Egyházközség a templom hátsó részéhez tartozó 469 négyszögöl területet plébániaépület céljára kér­te, valamint egy ennél majd háromszor nagyobb telket templompark részére, amit az egyesület „ingyenes ajándékul" az Egyházközség tulajdonába adott át. 1938-ban a társaság 150 000 pengős költségvetéssel dolgozott, rendes bevételei­ből évi 50 000 pengőt tudott beruházásokra, illetve költségeinek törlesztésre fordíta­ni, adóssága 100 000 pengő körül mozgott. Elhatározták, hogy Új-Mátyásföldön egy vízmüvet létesítenek, mert a községnek már harminc éve problémái voltak a Corvin Vasöntő és gépgyár Rt. kezelésében lévő vízmüvei 16 : örökös volt a panasz részint a vízmű fogyatékossága miatt, részint a magas vízdíj miatt, amit súlyosbított, hogy nem volt semmiféle szerződés a vízszolgáltatásra. Új-Mátyásföldön a 140-160 négy­szögöles polgári villatelkek után havi 12-13, 50 pengő vízdíjat kellett fizetni, szem­ben az Ó-Mátyásföldi 600 négyszögöles telkek utáni évi 120 pengős vízdíjjal. Az egyesület utolsó ismert alapszabályzatát a belügyminiszter 1938. május 9-én hagyta jóvá, a háború utáni helyzetről nagyon kevés levéltári adat maradt fenn. A 431677/1946. BM. rendelet értelmében be kellett jelenteni a működő egyesüle­teket. 1947. február 24-én a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok egyesületének elnöke Kuntner Róbert, alelnökei: Delmár Richárd és Kartal Emil, pénztárosa dr. Koltai Pálné, titkára Jobaházy Jenő voltak. 17 Március 10-én a település főjegyzője községi bizonyítványt állított ki arról, hogy az egyesület megalakulása óta alapszabályszerű­en működik, tevékenysége kizárólag községfejlesztő, közművelődési, közjóléti és testedzési célok megvalósítására irányul, kereseti tevékenységet egyáltalán nem folytat. 18 December 3-án Mátyásföld elöljárósága igazolta, hogy az egyesületnek semmiféle adótartozása nincsen. 19 Az utolsó levéltári forrás 1949. április 14-énkelt, a vízmű átadásáról szól, a címzett 20 a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének miniszteri biztosa. Az egyesület megszűnéséről nem rendelkezünk adatokkal, való­színű, hogy az utolsó feloszlatási hullámban került rá sor. 16 BFL.V. 706. 1534/1938. Vízmű létesítése. 17 BFL. V. 706. b. Mátyásföld általános közigazgatási iratok, 1946/732. Működő egyesületekről beje­lentés. 18 BFL. V. 706. b. 986/1947. Községi bizonyítvány. 19 BFL. V. 706. b. 5580/1947. Községi bizonyítvány. 20 BFL. V. 706. b. 986/1947. Vízmű átadása. 269

Next

/
Oldalképek
Tartalom