Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Perger Éva: Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái 177-200

Perger Éva Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái vette. Megőrizte a főváros és a kerületek jogi egyenlőségét, de deklarálta a kétszintű igazgatást. A Fővárosi Önkormányzat közvetlenül továbbra sem avatkozhat bele a kerületek döntéseibe, azonban általános szabályozással kényszerítheti a kerületeket rendeleteik összehangolására, dönthet a területfejlesztéssel és -rendezéssel összefüggő kérdésekben, forrásmegosztást eszközölhet a kerületek között, illetve a kerületi fejlesztések egy részét pályázati alapon finanszírozhatja. A törvény tartalmazza azt a kitételt, hogy a főváros elképzeléseinek kidolgozásakor köteles egyeztetni a kerületekkel, de a végső döntést a kerületi önkormányzatok kötelesek elfogadni. A törvénymódosítás változtatást hozott a Fővárosi Önkormányzat képviselő-testületének összetételében is. Az új szabályozás szerint a Fővárosi Közgyűlés csupán 66 képviselőből és a főpolgármesterből áll. A Fővárosi Közgyűlés tagjait a választópolgárok listákon választják. Ez azt jelenti, hogy a testület létszáma 22 fővel kevesebb lett, azokkal a képviselőkkel, akiket korábban a kerületek delegáltak a közgyűlés tagjai közé. A kerületi érdekérvényesítés egyik eszköze - a területi képviselet lehetősége ezzel megszűnt a fővárosi testületben, és nagyobb hangsúlyt kapott a pártok politikai szerepe. 1990-hez képest a főpolgármester választásának módja is megváltozott, így 1994-ben - a korábbi közvetett választás helyett - közvetlen módon adhatták le szavazatukat a választók. Ennek eredményeként alakult ki az a helyzet, hogy nem a közgyűlésben legtöbb mandátummal rendelkező párt soraiból került ki a főpolgármester. Ugyanígy közvetlen választás útján nyerik el pozíciójukat a kerületi polgármesterek. Az 1994-es törvény szokatlan nagyvárosi igazgatási megoldást alkalmazott, mivel ilyen általános szabályozó, újraelosztó szerepe máshol csak államoknak, esetleg tartományoknak van. Az új szabályozás elvben megteremti a feltételeit egy egységes városfejlesztési, városrendezési politika kidolgozásának és megvalósításának. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a kerületekkel való egyeztetés kényszere, illetve a kerületek kezében megmaradt „ellenállási eszközök" (pl. építési engedély kiadásának megtagadása, polgári engedetlenségi mozgalom szervezése stb.) még mindig fenntartják a lehetőségét annak, hogy kiéleződjenek a kerületi önkormányzatok és a Fővárosi Önkormányzat közötti konfliktusok. E konfliktusok kiéleződése jól tükröződött az „alulról jövő" önkormányzati szerveződésekben is (Külső Kerületek Szövetsége). A kerületek helyzetét súlyosbította, hogy az alapellátáshoz kötődő finanszírozási problémák elsősorban őket sújtották, ez növelte elszántságukat a forrásokért (is) vívott harcban. Az 1998-as kormányváltás után a kerületek „erős" szövetségest kaptak céljaik érvényesítéséhez. Ez a szövetséges nem más, mint a kormány. Az államhatalom — mint eddig is - elsősorban az önkormányzati finanszírozás szabályainak változtatásaival, valamint törvényben rögzített ágazati szabályozással képes befolyásolni az önkormányzatok helyzetét, ebben az esetben a kerületek és a főváros viszonyát. 187