Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Perger Éva: Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái 177-200

Perger Éva Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái kezhettek. A környező települések Pest megye, egyben különböző Pest megyei járások részeivé váltak. Miután a közigazgatás nem csupán a klasszikus hatósági funkciók, illetve a klasszikus közszolgáltatások megszervezésének tere volt, hanem egyéb szolgáltatásoké, sőt a gazdaságé is, a települések fejlődését és az agglomeráció térszerkezetét legerősebben a felülről irányított politikai-közigazgatási rendszer befolyásolta. Az egységes nagyvárosi igazgatás elvben lehetőséget adott az egységes, racionális és hatékony igazgatásszervezési megoldásokra, de ezt korlátozta az a rugalmatlanság, melyet a „körzet-határok" merevsége, illetve a helyi viszonyokhoz nem alkalmazkodó közigazgatás-szervezési megoldások központi „előírása" okozott. Ugyanez érvényes a közszolgáltatások megszervezésére, a nagy közműrendszerek kiépítésére és működtetésére. Nem segítette a központosított rendszer a területi egyenlőtlenségek mérséklését sem, hiszen az elsősorban a városközpontnak kedvezett. Az egységes fővárosi fejlesztés során a külső kerületek továbbra is megőrizték elővárosi jellegüket. A kerületek közötti különbségeket az elfogadott rendezési tervek nemhogy megszüntetni, de inkább erősíteni látszottak. A központok elhelyezkedése, a kerületi központok „városias" (lakótelepszerü) kiépítése szinte kizárólag azokat a kerületeket (vagy kerületrészeket) érintette, melyek már a Budapesthez csatolásuk idején is szoros kapcsolatban voltak a fővárossal (Kispest, Pesterzsébet, Csepel, Pestlőrinc, Óbuda). Bizonyos kerületek, kerületrészek pedig szinte kimaradtak a fejlesztésekből (Soroksár, Pestimre, Rákospalota, Rákosszentmihály, Rákoscsaba stb.). A „fejlesztett" külső kerületi központok sem jártak jobban. A hagyományos városközpontok lerombolása, a fantáziátlan lakótelepek felépítése megfosztotta őket hagyományos értékeiktől. A városrészhez nem kötődő lakók tömeges beköltözése gyengítette a kerületi identitástudatot, problémákat okozott a kerületi alapellátásban, a lakótelepi fejlesztések pedig elvonták a forrásokat egyéb kerületrészektől. Az új külső kerületi központok pedig nem nyújtottak elég sokoldalú szolgáltatáskört, egyáltalán nem oldották meg az immár megnövekedett lakónépesség ellátását, munkahelyet pedig csak keveset teremtettek. A lakótelepek lakossága így kényszerűen a főváros távoli kerületeibe ingázott. A lakótelep-építések tehát inkább a külső kerületek „agglomerációs" jellegét erősítették, minthogy egy szerves nagyvárosi fejlődést indukáltak volna. A szocialista rendszer rugalmatlansága gátja volt a megváltozott belső kapcsolatrendszerhez, vagy a megváltozott funkciókhoz való alkalmazkodásnak is. A közigazgatási határok (beleértve a kerületi vagy egyéb körzethatárokat is) még jobban megmerevedtek. A külső kapcsolatrendszer vonatkozásában a hatalmi központhoz való közelség kedvezett a főváros érdekérvényesítési esélyeinek. A redisztribúciós elosztás keretében lehetősége volt arra, hogy előnyös pozícióra tegyen szert és nagy infrastrukturális és lakásépítési igényeire hivatkozva, forrásokat csoportosítson át a 179