Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Beluszky Pál Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez rekvések - ha különböző okok folytán meg is hiúsultak -jelzik e települések erősödő kapcsolatrendszerét, szimbiózisát. Az agglomerálódás területi kiterjedéséről megállapítható: a későbbi Nagy-Budapest területén már csak Soroksár, Rákoscsaba és Nagytétény nem tartozott egyértelműen és szorosan a fővárosi agglomerációhoz, ha az agglomerálódás számos jele mutatkozott is e településeken. Soroksáron 1930-ban már csak 19,7%-ot tett ki a mezőgazdaságból élők aránya; ennél azonban jóval nagyobb volt a „tősgyökeres" soroksári parasztpolgárok aránya; akiknek már nem az agrárszektorban volt a főfoglalkozása. A községbe alig költöztek be vidékről és a fővárosból; a népességszám-növekedés elsősorban a természetes szaporodásból származott. Rákoscsabán már csak a keresők bő egytizede élt mezőgazdaságból, de a falu sokat megőrzött települési önállóságából, csakúgy, mint Nagytétény. Nagy-Budapest határán kívül is több község az agglomerálódás megindulásának félreismerhetetlen jegyeit mutatta a két világháború között (a „vidéki" átlagot többszörösen felülmúló népességgyarapodás, vándorlási nyereség, foglalkozási átrétegződés, napi gyakoriságú kapcsolatok a fővárossal). „Urbanizációs tengely" alakult ki Budapesttől északra, a Vác-Budapest vasútvonal mentén; ennek Budapest-közeli részén már a XIX. század derekán jelentkezett az agglomerálódás (Újpest, Rákospalota), s ez a XX. század elején kiterjedt Dunakeszire, s több telepet hívott életre (Alag, Alsó- és Felsőgöd, Sződliget). Dunakeszi saját iparra tett szert, e településeken parcellázások folytak, munkás-lakótelepek épültek, s jelentős mértékű kitelepedés is folyt a fővárosból az új telepekre. A Duna-menti települések üdülőfunkciókat is betöltöttek. Alagot a kialakítandó Nagy-Budapest részeként tartották számon. Északkeleten Fót, Csömör, Veresegyháza agrárkeresőinek aránya csökkent 50% alá, s egyéb jelei is mutatkoztak a főváros közelségének; Kerepesen és Kistarcsán pedig az agrárkereső-arány már 1930-ban sem érte el a 30%-ot. Az Alföld felé már ekkor kiterjeszkednek az agglomerációs folyamatok; Isaszeg, Pécel, Ecser, Maglód, Gyömrő, Üllő, Vecsés esetében nemcsak az agrárkeresők arányának csökkenése (Pécel 17,2, Gyömrő 19,1, Vecsés 22,3% 1930-ban), a gyors népességgyarapodás, hanem a szervezett parcellázások, házhelyosztás, s az egész eddig terjedő kiköltözés-ingázás is az agglomerálódás jele. A fővárostól délre Dunaharaszti (27,1%-os vándorlási nyereség 1920-1930 között, 16,1%-nyi agrárkereső, a századforduló és 1930 között a lakosság megháromszorozódása) és Taksony (főleg vasutasok betelepedése) mutat agglomerációs folyamatokat. Tökölön a gyors népességgyarapodás, a parcellázások, s nagyszámú csepeli munkás kiköltözése ellenére a lakosság még agrárfoglalkozású. A budai oldalon a legnagyobb „felfutás" előtt Érd állt; a '20-as években végzett nagyarányú parcellázások során az Ófalutól távolabb hatalmas méretű kertváros kialakulása indult meg; a húszas-harmincas években azonban még viszonylag lassan növekedett a település. 143