Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KORMÁNYZATI KÖZPONT - Kugler, Georg: A középkori lovagrendektől a modern érdemrendig 81-87

főhercegi rangú. Amikor 1712-ben VI. Károly kiválasztotta a 21 lovagot, új díszruháról is gondoskodni kellett, minthogy a rendi kincstárnok által Brüsszelben őrzött ornátusok -15 régi vörös köpeny, 10 alsóruha és 10 föveg - már kevésnek bizonyultak. A császár megbízásából és a császári ruhatárnok felügyelete alatt 86 bécsi műhímző asszony készítette el azt a 30 új öltözéket, amelyet a lovagrend tagjai az 1712. november 30-i, Szent András-napi rendi ünnepségen öltöttek magukra először. Az ornátusokat a továbbiakban a császári ruhatárnok gondjaira bízták, és a bécsi Hofburg Chambre de la Garderobe de l'Ordre helyiségeiben, speciálisan erre a célra készített ládákban tárolták. A ruhatárnok segített a lovagoknak az öltözködésnél is, használat után kitisztíttatta a ruhadarabokat, és a szükséges javításokat is elvégeztette rajtuk. A régi vörös ornátusok a brüsszeli trésorier (kincstárnok) felügyelete alatt maradtak, csakúgy, mint a már szintén nem használatos fekete és fehér színű viseletek. 1795-ben a brüsszeli és a bécsi ruhatárat sikerült kimenteni a közeledő francia csapatok elől és Bécsbe vitetni. VI. Károly császárt Lotharingiai Ferenc követte a rend élén az osztrák ház képviselőjeként. Az új tagoknak 12 új ornátust kellett készíteni, ezek közül két gyermeköltözék is fennmaradt, melyet 1755-ben a tízéves Károly József és a nyolcéves Péter Lipót főherceg viselt lovaggá ütésekor. Mindketten a trónörökös, József öccsei voltak, akit már a bölcsőben felvettek az aranygyapjas rendbe. II. József király idejéből fennmaradt egy leltár a rend ruháiról, ennek alapján vehette át azokat az új ruhatárnok, Johann Pichler. A továbbiakban II. József, világnézetére jellemzően, elrendelte, hogy az ünnepélyes adományozásokat és minden egyéb rendi ünnepséget Bécsen kívül, sans solennité (minden formaság nélkül) rendezzenek meg. A lovaggá ütésekre ezért - egyes lovagok nem kis bosszúságára - hétköznapi öltözékben került sor, „en habit ordinaire ou de campagne", sőt személyes jelenlét nélkül, levél útján is vettek fel tagokat. Ornátust csak a rendi ünnepségek alkalmával hordtak. Az aranygyapjas rend következő nagymestere, II. Lipót császár elődje számos rendeletét megsemmisítette, és a régi rendi ünnepeket is visszaállíttatta. A nagy egyházi és udvari ünnepségek alkalmából a lovagrend tagjainak egyforma, pompázatos ornátusban való megjelenése a hagyományt és divatot, a stílust és eleganciát egyedülállóan ötvöző Bécs meghatározó jellegzetességévé lett. A ma is meglévő díszöltözékek nagy részét - amelyeket 1852-ben, Ferenc József császár uralkodása idején használták utoljára - a XIX. században a történelmi, vagyis a késő középkori viseletek mintájára újították fel. Ezután a rend ruhatárába kerültek, ma pedig a rend tulajdonaként letétbe vannak helyezve a Kunsthistorisches Musem Monturdepot

1 (udvari ruharaktár) gyűjteményében. A gallér bélésében megtalálható utolsó viselőjének neve. Az aranygyapjas rend öltözéke egy szélein arannyal és színes selyemmel gazdagon hímzett karmazsinvörös bársony köpenyből, egy teljesen dísztelen cseresznyepiros, ugyancsak bársony alsóruhából és a köpenynyel egyező színű bársony chaperonból (puha föveg, úgynevezett Bundhut, a cornette-tel egy kb. 160 cm hosszú bársonyszalaggal) áll. A hímzés fő motívuma a rend jelvénye (arany, kos, acél és tűzkő) és a rendalapító fiának, Merész Károlynak a mondása: „Je l'ai emprins" (Meg mertem tenni). A bő szabású, enyhén uszályos köpenyt a jobb vállon redőzték. A lovagok föveget gazdagabban hímezték, mint a tisztekét, ornátusuk azonban egyforma volt. A rend tisztjei a kancellár (chanceliier), a titkár (greffier), a kincstárnok (trésorier) és a herold, vagyis a címerügyekkel foglalkozó előkelő hivatalnok (toison d'or). A rend jelvényének elemei (arany, kos, acél és tűzkő) alkotják a láncot is, amelyet már a kezdetektől fogva nemcsak az ornátushoz, hanem minden más ünnepélyes-szertartásos viselethez hordtak. A legrégebbről fennmaradt lánc egymáshoz csak lazán, a saját súlyuk által kapcsolódó szemekből áll. Fennmaradt egy 1500 körüli időkből származó darab, amelynek anyaga arany, helyenként fekete zománcdíszítéssel. A barokk idejéből több, drágakővel kirakott aranygyapjas lánc is fennmaradt; a rend jelvényét is nemegyszer nagy, gyémántokkal díszített ékszerként viselték. A XVI. század vége felé készült portrékon egyre gyakrabban jelenik meg a rend jelképe, az arany kosgyapjú vékony szalagon a gomblyukba fűzve. Ha piros bársonyszalagon keresztként nyakban akarták viselni, felfüggesztőnek egy arany karikát kellett készíttetni. A XVIII-XIX. században a rend tagjai gyakran nem ornátusban, hanem a nagy udvari díszruhában festtették le magukat, a nyakukban az aranygyapjas rend láncával. 82