Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI PALOTA MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS SZEREPE - Rózsa György: A budai várpalota lotharingiai falikárpitjainak sorsa 361-369

RÓZSA GYÖRGY A BUDAI VÁRPALOTA LOTHARINGIAI FALIKÁRPITJAINAK SORSA A bécsi Kunsthistorisches Museum értékes falikárpit-gyűjteményében két magyar vonatkozású sorozatot őriznek, amelyek I. Ferenc német-római császár hozományaként kerültek Bécsbe. Bár a sorozatok a lotharingiai iparművészet-történet keretébe tartoznak és legnagyobb részt osztrák tulajdonban vannak, témájuk a bécsi vonatkozású darabok kivételével - a magyar történelemhez kapcsolódik, a felszabadító háborúk sorsdöntő eseményeit ábrázolják. Egyetemes művészettörténeti jelentőségük miatt feltétlenül számon kell tartanunk őket a magyar történelem képes forrásanyagában. Lotharingiai V. Károly herceg (1643-1690) a XVII. század egyik legkiemelkedőbb hadvezére volt. Raimondo Montecuccoli tanítványaként kezdte a katonaéletet, majd ő volt az, aki a Habsburg-háznak legnagyobb katonai sikereket hozó Savoyai Jenőt elindította pályáján. A Lotharingiai-ház Európa legelőkelőbb fejedelmi családjai közé tartozott, de szülei XIV. Lajos francia király hódító törekvései elől emigrálni kényszerültek, ő is Bécsben született 1643-ban. Ifjúkorát Németalföldön és Franciaországban töltötte, de udvari intrikák miatt neki is menekülne kellett Versailles-ból. Bécsben I. Lipót, aki gyermekkori játszótársa volt, császárként egy vértes ezredet ajándékozott neki. Károly 1664-ben részt vett a szentgotthárdi csatában, majd 1670-ben ő foglalta el a Habsburgok számára Wesselényi Ferenc nádor özvegyétől, Széchy Máriától Murány várát, ezután lovas generálissá lépett elő. Kétszer volt lengyel trónjelölt, második alkalommal Sobieski Jánossal szemben maradt vesztes. Miután 1678-ban a franciáktól elfoglalta Philippsbourgot, feleségül vette Lipót császár mostohatestvérét, Eleonóra Máriát. Innsbruck császári helytartója volt, amikor 1683-ban, Bécs török ostroma idején ismét szükség lett rá, ekkor Sobieski Jánossal együtt sikerült Bécs alól elűznie Kara Musztafa hatalmas török hadát. Ezután fontos szerepet játszott Magyarország török alóli felszabadításában. 1683-ban elfoglalta Esztergomot, 1684-ben Visegrádot és Vácot, de Buda felszabadítása ebben az évben nem sikerült. 1685-ben Esztergomnál és Érsekújvárnál aratott győzelmet. 1686-ban Miksa Emánuel bajor választófejedelemmel osztozott a szövetséges sereg fővezérségében, ekkor kéthónapos ostrom után sikerült az egykori magyar főváros felszabadítása. 1687-ben ismét győzelmet aratott Nagyharsánynál, a balázsfalvi szerződéssel biztosította Erdélyt a Habsburg-ház számára. 1689-ben elfoglalta a franciáktól Mainzot és Bonnt, majd rövid betegség után 1690-ben Welsben meghalt. A kiváló hadvezér legidősebb fia és utóda, Lipót herceg (1679-1724) néhány évre visszakapta XIV. Lajostól országát. Az ő egyik kijelentését őrizte meg Voltaire 1751-ben megjelent Histoire du siècle de Louis XIV. című művében: „Holnap lemondanék az uralkodásról, ha semmi jót nem tudnék tenni". A továbbiakban Voltaire szavai következnek: „Élvezte azt a szerencsét, hogy szerették, és halála után hosszú idővel láttam embereket sírva fakadni nevének említésére. Élete másoknak például szolgálhat." Lipót herceg rendelte meg a két falikárpit-sorozatot Charles Mité (1698 előtt—1736) Nancyban működő udvari szőnyegszövő manufaktúrájában apja legkiválóbb hadi tetteinek dicsőítésére. A kisebb, a leltárkönyvben VII. számmal jelzett sorozat 1703-1710 között készült és öt darabból állt: Buda feladása, Fosztogatás a budai várban, Diadalmenet a budai vár előtt, Fosztogatás a nagyharsányi csata után és Erdély meghódolása. Az 1709 és 1718 között keletkezett nagyobb sorozat 18, illetve a két összevarrott és később szétfejtettél együtt 20 darabból áll, jelzése a leltárkönyvben IX., témái részben megegyeznek a korábbiakkal: Pozsony felszabadítása, 361