Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT KATONAI ERŐDÍTMÉNY - Ságvári György: Gárdák, díszbandériumok Budavárban 185-204

A testőrök száma nem volt állandó. Az alapítók 1760-ban még 120 fővel számoltak, a létszámot azonban már 1769-ben 90-re, rá egy évre 80-ra, majd 1768-ban 60-ra csökkentették. A francia és a napóleoni háborúk alatt létszámuk még tovább csökkent, olyannyira, hogy 1809-ben például mindössze 6 magyar testőr maradt az udvarban királya környezetében. A háború után a keret létszáma 40 fővel stabilizálódott. A testőröket kezdetben a vármegyék delegálták annak fejében, hogy az intézmény finanszírozása is az ő vállukat nyomta, de már ekkor is gyakorlat volt, hogy a hadseregből helyeztek át - főleg lovas - tiszteket. Ferenc József korában már kizárólag ez utóbbi volt a kiegészítés módja. A megszabott szolgálati idő hivatalosan öt év volt (a Ferenc József-i korban négy), ezt követően ki-ki pályát változtathatott. Sokan beléptek (visszatértek) a hadseregbe, mások, kamatoztatva a testőrségnél tanultakat, polgári pályára tértek. Volt, aki kormányhivatalnok lett, kancelláriai, kerületi táblai, tartományi tisztviselő, de került közülük harmincados és postamester is. A fényes karrier lehetőségét leginkább a katonai pálya kínálta. Sok egykori testőr emelkedett tábornoki rangba, magas katonai beosztásba, s bátorságukat bizonyítja, hogy 24 hajdani testőr érdemelte ki a Mária Terézia-rendet. A testőrség, mint katonai alakulat a haditanács, az udvari hierarchiában pedig a Főudvarmesteri Hivatal fennhatósága alá tartozott. A gárda élén a testőrkapitány állt, katonai rangja tábornagy volt, de legalább lovassági tábornok, s kapitánysága okán egyben az ország egyik zászlósura is. A testőrségnek másfél évszázad alatt 14 kapitánya volt: Gróf Pálffy Lipót (1760-1762) Gróf Vécsey Ágoston (1840-1850) Gróf Esterházy Miklós (1762-1764) Gróf Haller Ferenc (1867-1875) Herceg Esterházy I. Miklós (1764-1787) Fratricsevics Ignác (1875-1887) Gróf Károlyi Antal (1787-1791) Gróf Pálffy András (1887-1902) Herceg Esterházy Antal (1791-1794) Herceg Esterházy Alajos (1902-1912) Nincs kinevezett kapitány (1794-1803) Báró Fejérváry Géza (1912-1914) Herceg Esterházy II. Miklós (1803-1833) Gróf Lónyay Albert (1914-1918) Báró Splényi Ignác (1833-1840) A második ember - altábornagyi rangban - a testőr alkapitány. További beosztások: testőr főhadnagy (rangja ezredes), testőr alhadnagy (alezredes). Az egyszerű gárdistákat három rangcsoportba sorolták: I. testőr őrmesterek (katonai rangjuk őrnagy), II. testőr őrmesterek (kapitány) és al II. testőr őrmesterek lehettek (ezek rangja legalább alhadnagy volt). A testőrök megfelelő testi és lelki ellátásáról többen is gondoskodtak. Őket ugyancsak a testületi létszámhoz számították: a káplánt, a hadbírót, a seborvost, az altisztek között a hadírnokot, az üstdobost, a 6 trombitást, a házinspektort, a foglárt, a kapust, a lovászmestert és a kovácsot, illetve a közembereket: a 34 lovászt, a 2 főlovászt, a 2 kocsist és a 6 inast. Az 1868-ban újjászervezett testőrségnek a parancsnokok mellett már csak őrmesterei és alőrmesterei voltak. A kerethez tartozott még: a segédtiszt, a törzsőrmester, az orvos, a számtiszt, továbbá a házfelügyelő, a portás, 27 szolga, 6 háziszolga és 8 lóápoló. Testőrnek - legalábbis az udvari környezet elvárásai szerint - délceg, megnyerő küllemű, formás, 5 láb 8 hüvelyk, vagyis majd 180 cm testmagasságú ifjak állhattak. A személyi lapokból azonban kiderül, hogy a valóság kevésbé volt daliás. S ráadásul nemcsak a testmagassággal, hanem az első években az udvari etikett szabályainak betartásával is voltak gondok. A zabolátlan magyarok nehezen szoktak hozzá a szigorú életmódhoz, a rokokó Bécs számukra szokatlan normáihoz. Meg kellett tanulniuk németül és franciául, s mivel szolgálatuk kitekével igazából katonának szánták őket, kötelező volt a hadművészet tanulmányozása is. A kötelező penzumokon kívül aztán önszorgalomból, szabad akaratából ki-ki többre is képezhette magát akár a tudományok, akár a művészetek vagy az irodalom területén. A XVIII. század második felében a testőrírók, Bessenyei György, Báróczi Sándor és Barcsay Ábrahám jóvoltából Bécs a magyar irodalomtörténet egyik fontos helyszíne lett. 187