Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)
A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KORMÁNYZATI KÖZPONT - Ujváry Gábor: A budai királyi palota a "neobarokk társadalomban" : a palota és a nagypolitika a két világháború között 105-124
3.6.18. Horthy-múzeum a várban, 1940-41. tagjainak újévi fogadásai. Számos ünnepi alkalom adódott a különböző Horthyhoz kötődő események - a Nemzeti Hadsereg Budapestre történt bevonulásának, kormányzóvá választásának, 70. és 75. születésnapjának évfordulói - kapcsán is emlékezni. Ezen ünnepségek koreográfiája többnyire hasonló volt és hasonló is maradt az egész korszakban. A róluk szóló beszámolók alaphangja sem sokban különbözött egymástól. A cserkészek lapja például 1920-ban jelentette: „Mint éles napsugár világított a szívünkbe nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltóságának legmagasabb elhatározása, hogy október 31-én, vasárnap este 7 órakor a királyi palota belső udvarán fogadni fogja hódoló felvonulásunkat. Dacolva hideggel és széllel, este 7-kor ezer cserkész vonult be fáklyával, lampionnal, katonazenével az oroszlánkapun át a belső udvarba. [...] Elmondhatjuk, amit a magyar ifjúság a millennium óta nem mondhatott el: a legelső magyar ember nekünk élt egy negyedóráig és mi tomboló éljenzésünkkel szeretetünket hozhattuk el neki. [...] A zenekarral elénekeltük a Szózatot és a csapatok előkészültek a díszmenetre. Feszes tartásban kb. 35 csapat vonult el a kormányzó úr előtt." 15 1929-ben a Vitézek és Gazdák Lapja ezt írta: az „egyetemi és főiskolai diákegyesületek tagjai [...] zászlók alatt gyülekeztek az Egyetem téren, hogy katonás menetben, zenpszóliellett felvonuljanak a királyi várpalotához, és ott üdvözöljék névünnepe előestéjén Horthy Miklós kormányzót. A hatalmas menetet a műegyetemi hallgatók Hungária Szövetsége nyitotta meg [...], a főiskolai diákok ötventagú lovascsapata zárta be. Hat óra már elmúlt, amikor a hódoló menet eleje a királyi várpalota nagy udvarára ért. [...] Amikor az utolsó ember is elhelyezkedett a várudvaron, megjelent a gyönyörűen kivilágított erkélyen a Kormányzó, balján feleségével. A Kormányzó megjelenése pillanatában háromszoros éljen hangzott el, majd a honvédzenekar a Himnuszt játszotta. A nemzeti imádság utolsó akkordjainak elhangzása után Misángyi János műegyetemi tanár üdvözölte a Kormányzót. Háromszoros éljen követte a szónok szavait, majd a Kormányzó válaszolt 109