Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Sipos András: Bárczy István és Karl Lueger : két polgármester a századforduló Monarchiájában 53-66
Lueger a szolgáltató városigazgatás, a modern városmenedzselés új teljesítményeit a hagyományos városi polgárlét elemeinek kultuszával, általában a polgár-fogalom társadalmilag exkluzív, kirekesztő tartalmának előtérbe állításával kapcsolta össze. 16 Az új értékrendben kiemelt helyet kapott a házbirtoklás és a gazdaságilag önálló státus mint a polgári mivolt tradicionális alapja, a várossal leginkább azonosítható, szellemisége meghatározására elsősorban hivatott réteg attribútuma. A polgármester mögött álló községtanácsi frakció - amelynek a világháborúig háborítatlan, kétharmados vagy azt meghaladó többsége volt - maga is a „Bürgerclub" nevet viselte. Lueger ismét tömegessé tette a városi polgárjog adományozásának a rendi korszakból fennmaradt, a liberális városvezetés által jóval visszafogottabban gyakorolt szokását. A polgárjog járt néhány kézzelfogható előnnyel is (viselői adójuk mértékétől függetlenül eleve a második kúriában szavaztak, bizonyos szociális alapítványokból csak ők részesedhettek), fő funkciója ekkor már a „polgár" fogalmát monopolizálni kívánó réteg összefogása volt. A több mint kilencezer általa megadományozott, akiket a „társadalmi rend gránátosainak" nevezett, kevés kivétellel római katolikus, nős-családos, jól szituált ipari, esetleg kereskedelmi önálló - valahol a kispolgárság és a nagypolgárság között elhelyezkedő „besserer Mittelstand" tipikus képviselője. 17 A bécsi társadalom modern ismérvek szerint legpolgárosultabb etnikai-felekezeti csoportja, a zsidóság ebbe az exkluzív körbe egyáltalán nem juthatott be. A városvezetés szemében ez a keresztény tulajdonos polgárság minősült olyan értékes társadalom-fenntartó elemnek, amelynek gyarapodását, életformájának megőrzését közhatalmi eszközökkel is támogatni kell. Bécs polgármestere igen erős hatalmi jogosítványokkal rendelkezett: személye jelentette a legfőbb összekötő kapcsot a választott döntéshozó testületek és az apparátus között, egyszerre volt a községtanács széles jogosítványokkal rendelkező elnöke, az önkormányzat képviselője a tartományi és állami szervek felé és a tisztviselői kar legfőbb elöljárója. A városi önkormányzat önálló és átruházott hatáskörei egyértelműen szétváltak, előbbiek tekintetében a felsőbb szervek csak törvényességi felügyeletet gyakoroltak. Ráadásul a liberálisok Nagy-Bécs 1890-ben történt létrehozása alkalmával a hatalom további központosításával vélték feltartóztatni a keresztényszocialista előretörést, és ezzel a korlátlan párturalom olyan lehetőségeit teremtették meg, amelyeket azután Lueger sokkal inkább ki tudott használni, mint a belső ellentétektől szabdalt, bomlékony frakciókra támaszkodó utolsó liberális polgármesterek. Elsősorban az új Városi Tanács (Stadtrat) létrehozását kell kiemelni, amely a polgármester elnöklete alatt az alpolgármesterekből és 22, a községtanács által a saját soraiból 6 évre választott tagból állt. Ez a szűk körű testület véglegesen döntött valamennyi olyan önkormányzati ügyben, amely nem volt kifejezetten a községtanács plénumának fenntartva, és a bizottságok megszüntetésével valamennyi községtanács elé kerülő ügy előkészítése is a kezében összpontosult. Tagjai működésükért díjazást kaptak, és a többség kizárólag saját soraiból választhatta őket, az ülések zártak voltak. Az ellenzék szerepe ezzel a községtanács nyilvános ülésein elhangzó kritikai megnyilatkozásokra korlátozódott. Az a tény, hogy ez a kizárólag a közgyűlési többség soraiból kikerülő politikai testület döntött az alkalmazottak kinevezéséről és előléptetéséről is, az apparátus fölötti párturalom úgyszólván leplezetlen intézményesítését jelentette. Emellett ez a grémium határozott a közmunkák és megrendelések vállalatba adásáról, ami a keresztényszocialisták széles körű vállalkozói klientúrájára való tekintettel szintén primeren politikai jogosítványnak tekinthető. Noha Lueger ellenzéki politikusként ígéretet tett ennek az oligarchikus testületnek a felszámolására, ebből semmi nem lett. A választójog kiterjesztése is olyan módon történt, hogy az a párturalmat semmiképpen se veszélyeztesse. Az 1900. évi községi választói reform az ígért általános választójog helyett olyan módon bővítette a szavazók körét, hogy a meglévő három kiváltságolt kúria mellé egy negyedik, „általános" kúriát csatolt, amely azonban felsőbb kúriák 46-46 delegáltjával szemben csak húsz tagot küldhetett a községtanácsba. Ráadásul a privilegizált választók a negyedik kúriában is szavazhattak, amennyiben rendelkeztek az itt kellékként megkívánt háromévi helybenlakással, amely követelmény viszont az addig jogfosztottak tetemes 58
