Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Ács Piroska: A budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, önálló épületének születése (1872-1897) 261-284

10. kép. Abtak- es ajtóterv az OMIM épületéhez (IM Adattára KRTF 2068-É/Í32,141) Az 1894-es esztendőben nem született döntés a palota homlokzati díszítéséről. A 800 000 forintos költségvetésbe a pályázati tervben szereplő fagyálló pirogránitburkolat ára sehogy sem fért bele, ez ugyanis 120 000 forintot tett ki. A sima vakolat viszont erősen lerontotta volna az arichitektúra hatását. így az építészek elszánt lobbyzásba kezdtek tervük megvalósításáért. A br. Eötvös Loránd miniszterhez intézett memorandumra azonban már hivatali utódja, br. Wlassics Gyula reagált. Két szempontot kellett figyelembe vennie: a takarékosság elve mellett kénytelen volt számolni azzal a veszéllyel, hogy a viták okozta késlekedés lassítja az építkezést, s így kimaradnak a millenniumi rendezvényekből. A rigorózus „pénzügyi ellenőr"-i hozzáálláson végül diadalmaskodott a kultuszminiszteri lelkület: „de magasabb szempontok is szólnak a mellett, hogy az épület külsejének és művészi becsének a rendeltetésében rejlő eszmei tartalommal, közművelődési jelentőségével összhangban kell állnia; ha ipaiTnűvészeti iskolát és múzeumot emelünk, mert annak művelődésünk és vagyonosodásunk szempontjából fontosságot tulajdonítunk, az arra szánt épület külseje nem állhat az intézet legfőbb elvével, a nemesebb ízléssel egyenesen ellentétben. A Zsolnay-gyárban készülő pirogránit hazai művészi ipamnknak oly sajátos és a külfölddel szemben is haladást jelző terméke, hogy az ipaiTnűvészeti múzeum és iskola épületén már az anyag magában is e téren elért fejlettségünkről fog tanúskodni; míg ellenkezőleg az ipaiTnűvészeti palotának bevakolása annak 273