Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Horváth J. András: Új emberek az Újvárosházán – az egyesített főváros első közgyűlésének társadalmi összetétele 23-52

vagyis a testület felét a ciklus közepén, három év után kisorsolták, s az egész testületet újjáválasztották." A részletesen szabályozott választási eljárást összeíró, bíráló és igazoló választmányok intézték.

12 A választás összeírási-előkészületi munkáiban meghatározó szerep jutott az egyes városrészek korábbi befolyásos városatyáiból alakult 5-5 fős, ún. 45-ös (tulajdonképpen kijelölő bizottsági funkciót betöltő) választmánynak - amint erre már Vörös Károly is rámutatott.

13 Ezen társadalmi jellegű alakulat legfőbb feladata a személyeket érintő előzetes kerületközi egyeztetés, az esetleges érdekellentétek - a „partikularismus" - mindenki által óhajtott kiküszübölése volt: ,M egyik kerület becsülte és tisztelte a más ill. a többi kerületek óhaját, jelöltjeit."

14 S nem volt könnyű dolguk, hiszen - amint a sajtó értékelte - „azon példátlan közöny ... melyet a fővárosi lakosság nagy része a választói beiratkozás körül tanúsított, a kiválasztandókat igen szűk körre szorítá." Kivált „a mágnások s a pénzarisztokraták osztályából" került ki kevés választó. Mindazonáltal a kormánypárti hivatalos optimizmust sugárzó álláspont szerint a jelöltek névsora „magyar, tisztességes és a dologhoz értő képviselő testületet" képes a fővárosnak biztosítani.'

5 A korabeli tudósításokból is érzékelhető, hogy a közös lista összeállításakor mindkét politikai tábor megpróbálta kordában tartani s alkalmazkodásra bírni saját túlfűtött ágenseit, s mint párt igyekezett a lehető legnagyobb önmérsékletet tanúsítani. Talán e különleges helyi esemény hangulata is kényszerítőleg hatolt az ilyenfajta magatartásra. Most valahogy „nem fogott a nagy szó", a megszokott pátosz; a szélbal heves agitáltorait a maguk párthívei szerelték le, mondván: „.. .oppositió kell ugyan, de az nem kell, hogy mesterséges úton is alakíttassék...". S ez alkalommal még előzékenységre is nyílt tér a politikai arénában, hiszen „.. .az oly baloldali jelöltek ellen, kik a város ügyei előmozdítása körül érdemeket szereztek, ...a deákpárti kijelölőknek nem csak hogy kifogásuk nem volt, - sőt ők maguk tették e jelölteket előtérbe". Heves ellenszenv-megnyilvánulások alkalmával pedig „a candidatiót az illető barát jai vonták vissza, nehogy kellemetlen személyi vitára adjanak okot."

16 E választás tehát már ezen fékező effektusok okán sem tekinthető hétköznapi eseménynek a magyar párttörténetben. Pedig a politikai ellentétek kiegyenlítése nem volt könnyű feladat, s mind a kormánypárti, mind az ellenzéki választók közül sokan érezték úgy, hogy az új fővárosért hozott áldozatukból igazából ellenfeleik húztak hasznot;

17 a kormánypárti Pester Lloyd például úgy látta, hogy „...a pártnélküliség alatt az értetik, hogy mindenek előtt az ellenzék vétessék tekintetbe". Ez is hozzájárulhatott a választói aktivitás csökkenéséhez, hiszen - mint az újság írta: „...több kerületben a jobboldali választók zömében meghasonlások történtek és sok választó inkább nem szavaz senkire, mint a compromissió útján létesült név sorozatra."

18 S hogy az elégedetlenség nem rekedt meg a puszta méltatlankodásnál, mutatja, hogy a választás napját megelőző napon az eljárást leginkább nehezményező lipótvárosiak értekezletükön kezdeményezték egy tisztán Deákpárti jelöltekből összeállított névsor megszavazását, mondván: „...a kijelölő bizottmány oly részrehajlóan járt el, hogy őket, kik jobbára Deákpártiak, majdnem erővel az ellenzék karjaiba hajtják."^ Hasonló vagy még súlyosabb fenntartásokat hangoztattak a baloldali érzelmű szavazók is, s a képviselői helyek előzetes arányelosztását igazságtalannak tartva, az Irányi Dániel vezette szélbaliak közül több kerületben ki is váltak a pártközi szavazói egységből. A pártelnök „illojálisnak" nevezte a Deák-párt baloldallal szembeni eljárását, mivel csak két kerületben, a Józsefvárosban és a Terézvárosban engedtek át nekik kellő számú képviselői helyeket, a többi kerületben ellenben a párt semmi koncessziót sem kapott. Ezért az I. és II. kerület, valamint a Belváros összesen mintegy 50-60 főnyi baloldali képviselője a határozat értelmében nem vett részt a választáson; a Virava József vezette ferencvárosiak pedig önálló, külön listával indultak.

20 A kortársak úgy értékelték, hogy a szélbaliak végül is elsősorban azokban a városrészekben maradtak passzívak, amelyekben egyébként is jelentéktelenek voltak. S noha ezek a zavaró körülmények némileg kellemetlenül érintették a kormánypártiakat, figyelemre méltó a politikai 24