Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - B. Nagy Anikó: A fővárosi okmányok grafikai díszítése 209-218
B. NAGY ANIKÓ A FŐVÁROSI OKMÁNYOK GRAFIKAI DÍSZÍTÉSE A főváros mint közigazgatási intézmény és mint nemzetállami jelkép a politikai és kulturális irányzatok mentén fogalmazódott meg az alkalmazott grafikában. A hivatalos iratokon szereplő keskeny sáv az írott mezők keretén a szöveggel együtt ható jelentéshordozó. Az okmányok, testületi dokumentumok, a hivatalos levelezés keretmotívumai ebben a korszakban a művészet marginális területei, 1 amelyeknek azonban alkalmazott voltukból adódóan többfelé kell igazodniuk, és ezért többfelé nyitnak értelmezési támpontokat. Nyilvánvalóan az adott intézmény önképének hivatalosan kodifikált grafikai megfogalmazásai és felmutatásai - e szerepükben állandók, konzervatívak, csak az intézmény koncepciójának alakulásával módosulhatnak (bővülhetnek, szűkülhetnek). Ez tehát a politikatörténet része. Más tekintetben azonban mégiscsak kortárs művészeti dokumentumok. A historizmus additív képalkotó metódusából adódóan a címben, intézménynévben megnevezett tartalmakat, jelentéseket a tervezők lajstromszerűen megjelenítették, a látványelemeket a képbe és a keretmotívumokba építették. A lálványszerkesztés ezen fogalmi jellege okán, és az allegorizáló módszer révén a képen az óhajtott program tételesen látható. A városegyesítésnek mint közigazgatási aktusnak s mint már külön létező és saját hivatalos jelképpel bíró társulandók egyesülésének grafikai megfogalmazásáról azonban a föntiek ellenében meg kell állapítsuk, hogy a városok címereinek egybekomponálásakor sem a mondott lajstromozó képalkotásnak, sem pedig a korszakban művészeti vezérlőelvként deklarált történeti hitelesség szempontjainak az egyéb - hatalmi, politikai - tényezők nem engedtek utat. A címer megalkotása körüli diszkusszióban - amelyet legutóbb Czaga Viktória foglalt össze 2 mindvégig, a címerelfogadtatások éppúgy, mint a későbbi revíziós javallatok nyomán 3 valamennyi döntéshozó tisztában volt a címer heraldikai szakszerűtlenségeivel és Óbuda méltánytalan motívumrészesedésével. A végső változatokat mégsem a tudományos szempontok és az egyensúlyteremtés szándéka ihlették. A korrekciók valamennyi esetben érintetlenül hagyták a kifogásolt elemeket. A testvérvárosok régi címereinek a közös címeren elhanyagolt, de korszerű összefüggésbe helyezhető motívumai (például Pest bőségszaruja), mint látni fogjuk, bizonyos nyomtatványtípusokon továbbéltek, ellenben a közvélekedés számára nehezen értelmezhető oroszlánt és a griffet a nem szigorúan hivatalos nyomtatványokon, ha csak lehetett, elhagyták. A fővároshoz lazábban kötődő egyletek, testületek nyomtatványain még az 1880-as években sem konzekvens a címerek rangsora. A heraldikai szempont a balról jobbra, illetve föntről lefelé olvasandó Pest-Buda sorrendet kívánja, mert a nagyobb befolyással bíró tagot illeti az első hely. A Budapest városnév tükre viszont Buda címerét sorolja előre. Ez a bizonytalanság csak a századfordulóra enyhült, ám addigra a városok címereire rátelepedtek a Hungária-ábrázolások. A főváros 1873-ban szentesített címere egy-két évtizedig főképp a kiemelten kezelt, reprezentatív iratok borítójára vagy fejlécére került. A hivatalos levelezésben, ügyiratkezelésben, okiratokon a fejlécek pusztán szövegesek voltak. Ez azért meglepő, mert ebben a korszakban a régebbi intézmények és levelezők, és persze a kereskedelmi cégek nagymértékben éltek a levélfejléc és a nyomtatványfejléc nyújtotta dekorációs mezőkkel. A fővárosi ügyiratok, dokumentumok, alapító 209