Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Erdei Gyöngyi: A fővárosi műpártolás története, 1873-1918 159-207
szemlélet gyűjteményformáló hatását jelentős számú új beszerzés igazolja. Ebben az időszakban vásárolnak a gödöllői művésztelep tagjaitól, így kerül a gyűjteménybe Nagy Sándorné Kriesch Laura egyik rajza 17 '' és Undi Mariska néhány akvarellje 177 . Ekkoriban választják ki a sajátos szecessziós stílust képviselő Batthyány Gyula egy festményét 178 , Mészöly Géza Tájkép című művét 179 , a korszak egyik legkiemelkedőbb - több stílushoz is kötődő - festőjének, Vaszary Jánosnak Szolgalegény című képét 180 , Hatvány Ferenc egyik festményét 181 , s a századelő szecessziós művészetének nagy hatású, iskolateremtő alkotója - az ekkortájt a kecskeméti művésztelepen dolgozó - Iványi Grünwald Béla egyik tájképét 182 is. 1914-től a XIV. ügyosztály hatáskörét - az ugrásszerűen megnövekedett szociálpolitikai feladatkör miatt - részlegesen módosították, s a mecenatúra gyakorlásában ismét teret nyert a képzőművészeti bizottság. Az újonnan jelölt szakértők névsorában változatlanul szerepel Benczúr Gyula és Stróbl Alajos, de mellettük Szinyei Merse Pál, Kernstok Károly, Lyka Károly és Nemes Marcell kapott meghívást. 183 Látható immár, hogy a gyűjteményfejlesztésben első helyre a modern alkotások kerültek, de a döntés egyben azt a nézetet is tükrözi, hogy a főváros - világvárosi szerepköre s az ezzel járó reprezentatív funkciók bővülése miatt - a hagyományos értékeket sem nélkülözheti. 1914-ben szerzik meg Nagy István Havas táj című olajfestményét.' 84 Korábbi művészházbeli kiállításáról Lyka Károly írt méltatást: „előadása szilaj, egészen lírai, szinte együtt él motívumával, a hangulattal, amint ezt a havas tájképein legjobban látni lehet" 185 . Lyka ekkor már a képzőművészeti bizottság egyik tagja, s így véleménye minden bizonnyal fontos volt a kiválasztásnál. Azért szorítkozhatunk csak feltételezésekre, mert a tanácsi előterjesztéseken ekkoriban csak ritkán szerepel a bizottsági ajánlás, ellenben minden alkalommal Márffy kapta az értesítést a jóváhagyásról. Ebből világosan látható, hogy ő koordinálta a vásárlásokat, s tárgyalta meg előzetesen a döntéshozókkal. Márffyt tevékenysége a polgármester legszűkebb köréhez kapcsolta, s együttműködésük idővel barátsággá mélyült, mely Bárczy késő öregkoráig fennmaradt - sőt kiterjedt a festő későbbi feleségére, Boncza Bertára (Csinszkára) is. 186 Az új szerzemények sorát - a teljesség és az ellentétek kedvéért - Gyárfás Jenő (az akadémikus stílushoz kötődő festőnemzedék egyik tagja) ekkoriban vásárolt festménye zárja. 187 A városképek a fejlesztéseknél ekkor már kissé háttérbe kerülnek, de a kiállításokon ezek közül is válogatnak: így kerülnek be Teplánszky Sándor s a szolnoki művésztelepen alkotó - Kohner-ösztöndíjas - festő, Zádor István rézkarcai és litográfiái. 188 Ezek kiválasztása 1913-tól Csánky Dénes, a múzeum új vezetőjének hatáskörébe kerül. A szépen gyarapodó, színvonalas gyűjteményre a főváros vezető elitje egyre nagyobb elismeréssel tekint, s-a költségvetés adataiból láthatóan - mind nagyobb összegeket fordít. Az 1900-ban még évi 8000 koronás dotáció (a költségvetésben „Hazai képzőművészeti célokra" címszóval) csak a beszerzésekel tartalmazza, de nem szerepel benne a kiosztott díjak összege, a Fővárosi Múzeum képzőművészeti vásárlásai, s az iparművészeti tárgyak gyűjtésére fordított összegeknek is csak kis része (1000 korona). A mecenatúra körének kiterjedésével 1908-tól 12 ezer, majd 1909-től 21 ezer korona szerepel a költségvetésben (és 1000 korona változatlanul „iparművészeti célokra"), de ez sem fedi a tevékenység egészét. 1912-ben - amikor a XIV. ügyosztály veszi át a műpártolás irányítását - a tervezett összeg már októberre elfogy, s ekkor az 1913. évi költségvetés terhére vásárolnak tovább: közel 30 ezer korona értékben. Ennek következtében 1913-ra 55 ezer koronára emelik a képzőművészeti vásárlások évi dotációját, s ehhez járul az ipannűvészeti célokra szánt keret immáron 5000 koronás összege. 189 Ezek az értékhatárok maradnak a költségvetésben egészen 1918-ig. A keret felemelését indítványozó előterjesztésből látható, milyen nagy figyelmet fordítottak ekkor a főváros vezetői a műpártolásra. A tanácsnak többször is „alkalma nyílott volna nagy érdekű gyűjtemények (például Lotz-féle gyűjtemény) kedvező megszerzésére, ... azonban ... a rendelke199
