Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Gyáni Gábor: Reflexiók : a szekció összefoglalása 9-11
(vásárcsarnok) váltotta fel a házaló- és szabadtéri piaci kereskedést. Varga Judit e témát feldolgozó írása különösen azért értékes, mert a szerző egyrészt bemutatja e nagykereskedelmi elosztó szervezet működési mechanizmusát, másrészt érzékelteti a vásárcsarnoki hálózat megteremtésébe vetett illúziók viszonylag gyors szertefoszlásának az okait. Ami azért is oly fontos, mert a vásárcsarnokok historikumáról rendszerint mint sikertörténetről szoktak beszámolni, és alig ismert, hogy az általuk kiszorítani kívánt archaikus kereskedelmi technika, valamint a legyűrni óhajtott élelmiszer-drágaság néhány év elteltével, vagyis már a századelőn újra napirendre került Budapesten, és nem is tűnt el egyhamar a szám szerint ekkor már hatra szaporodó vásárcsarnokok környékéről. Ez egyszersmind a hatósági kontroll, az élelmiszer-kereskedelem tanácsi felügyelet alá helyezésének a részbeni csődjére is rávilágít. Jóllehet a szolgáltató városirányítás iránt valóban ellenállhatatlan erővel jelentkezik a társadalmi igény a századforduló éveiben. Ennek a kényszernek enged Közép-Európa két kimagasló metropolisa, Bécs és Budapest, midőn majdnem egy időben, de külön-külön kibontakoztatja saját kommunális politikáját. Ez, közönségesen szólva, a községesítési politika, melyhez olykor, bár nem mindig és nem mindenhol, a szociális kérdés községi kezelése is társult. Sipos András, összehasonlító tanulmányában, Kari Lueger és Bárczy István, a két kiemelkedő korabeli polgármester személye és tevékenysége, valamint az általuk megjelenített politikai áramlat elemzése révén ragadja meg a kommunális várospolitika lehetséges történeti modelljeit. Régi keletű és sok fejtörést okozó probléma, hogy az állami (helyhatósági) beavatkozás jóléti állam irányába mutató fejleményeinek milyen politikai jelentést kell vajon tulajdonítanunk. Hiszen az ilyen, nemegyszer szociálpolitikai törekvésként jelentkező intervencionalizmusra éppúgy akad példa konzervatív, mint szociálliberális politikai kontextusban, és persze mindkettő a szociáldemokrata kívánságokkal is találkozik valahol. Lueger, a budapestinél sokkal demokratikusabb társadalmi alapokra épülő bécsi városigazgatás XIX. század végén halalomra került első embere, aki a politikai antiszemitizmus szószólójaként is tartósan ismertté tette a nevét, úgy hajtotta végre ambiciózus községesítési politikáját, hogy eközben a (keresztényszocialista) párt oltalma alá helyezte a teljes döntési mechanizmust. S mindehhez sikerült megnyernie a szélesebb közép- és kispolgári rétegek bizalmát is, akik enyhe antikapitalista érzületét antiszemita jelszavak nyílt hangoztatásával szintén e várospolitika jármába foghatta. Merőben máshogy alakultak a dolgok Budapesten akkor, amikor az országos politika éppen konzervatív irányba fordult (a koalíció került időlegesen kormányra), a főváros vezetése viszont ebben az időben a polgári radikális szociálreformerek meghatározott csoportjának - élükön Bárczy Istvánnal - a kezébe ment át. A szűk társadalmi bázison nyugvó budapesti városigazgatás nem azért tudott 1906 után hirtelen ritmust váltani belevágva a községesítés és a szociálpolitika nevezetes reformprogramjába, mert időközben sikerült kiszélesítenie támogatói társadalmi körét valamiféle intézményi (választójogi) reform segítségével. Egész egyszerűen csak megszállták a városvezetés adminisztratív posztjait és békén hagyva a mérvadó adófizető polgárság gazdasági érdekeit, tehát külföldi hitelekből olyan nagyszabású beruházásokra vállalkoztak, melyek ráadásul még enyhítettek is a századelő égető szociális kérdésként jelentkező feszültségein (lakásnyomor). Sipos tanulságos történetet ad tehát elő arról, hogy közel azonos városvezetési (vagy akár: államvezetési) stratégiák végeredményben egymástól mennyire elütő politikai ideológiákból is kinőhettek a századforduló klasszikus liberális eszményekkel már mind nyíltabban szembeforduló feltételei között. JEGYZETEK 1. GÁL Éva: A rózsadombi villanegyed kezdetei (1880-90-es évek). In: Az egyesített főváros. Pest, Buda, Óbuda (szerk.: GYÁNI Gábor). Városháza, Budapest, 1998, 230-265. 2. VÖRÖS Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. Akadémia, Budapest, 1979. 3. GYÁNI Gábor: Az egyesített főváros nagyvárossá fejlődése. In: Az egyesített főváros, 25-31. 11
