Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Holló Szilvia Andrea: A hatósági népkonyhák szervezetének kialakulása 85-91

az elnök, 4 választmányi tag, a pénztárnok, az ellenőr, a gazda és a jegyző voltak. (A központi igazgatóság első elnöke Ráth Károly, alelnöke Kamermayer Károly lett, a tagok között találjuk Nemeshegyi Józsefet is.)

6 A központi igazgatóság havonta tett jelentést a bizottmánynak, míg az egyes népkonyhákat kerületi hölgybizottmányok vagy egyes nőegyletek vezették. Ezek mellett működtek a polgári választmányok, melyeknek az volt a feladata, hogy a népkonyhát igénybe vevőkről gyűjtsenek információkat.

7 A főváros a népkonyhák működtetésében jelentős szerepet szánt a középpolgári rétegbe tartozó úriasszonyoknak, akik a korabeli politikai életből, a városigazgatási feladatokból nem vehették ki részüket más módon. A bizottmányból felügyelőhölgyet választottak, aki mellett két (külső és belső) gondnoknő és olyan fizetett személyzet is dolgozott, akiket a felügyelő választott ki a jelentkezők közül: a szakácsnő - aki egyúttal gazdasszony is volt -, 2 állandó nőcseléd és 2 felszolgáló. A külső gondnoknő foglalkozott az élelmiszer és a tüzelő beszerzésével, a belső gondnoknő kiadta a szakácsnőknek a napi adagokat, és figyelemmel kísérte azok felhasználását, ő vezette a gazdasági nyilvántartást a központi igazgatóságnak készítendő heti beszámolási kötelezettség mellett. A naplóvezetést és az étkezési jegyek kiosztását a hölgybizottmány tagjai felváltva végezték. Egy ebéd akkoriban még csak tíz krajcárba került, de az ár csökkenthető vagy növelhető volt a körülményekhez képest. Ezért az összegért az étkezők egy csésze levest kaptak rizs- vagy árpakásával, 6 lat marhahúst, egy tál főzeléket (ehelyett hetente 1-2 alkalommal tészta volt), 6 lat kenyeret. A népkonyháknak külön házi rendszabályzata is volt, amit jól látható helyen kifüggesztettek: az ételt elvinni csak az ún. szemérmes szegényeknek lehetett saját étekhordóban, előzetesen vásárolt állandó bárca ellenében; csak jeggyel lehetett az étkezdébe bemenni, le kellett ülni a legközelebbi üres helyre, étkezés után kötelező volt eltávozni, nem lehetett dohányozni vagy állatot (kutyát) a helyiségekbe bevinni, a rendbontókat, rongálókat, tolvajokat a felügyelőhölgy a népkonyháról végleg kitilthatta.

8 Az adományok gyűjtésére számozott, lepecsételt gyűjtőíveket kívántak alkalmazni. Ilyen íveket kapott a főpolgármester, az alpolgármesterek, a népkonyhabizottmány tagjai, a fővárosi bizottság tagjai, a kerületi elöljáróságok, esküdtek, a helybeli hitfelekezetek plébánosai vagy lelkészei. Felhívásokat intéztek a főváros minden pénzintézetéhez, egyletéhez, nagyobb vállalatok igazgatóságához, fővárosi lakosokhoz, ha állásuk, társadalmi viszonyaik miatt áldozatkészséget feltételeztek róluk. A befolyt összeg a központi pénztárba került. Néhány hét leforgása alatt 20-25 000 forintnyi összeg gyűlt össze közvetlen adakozás, gyűjtőívek és a hírlapokban közzétett felhívások útján. De ez még mindig kevésnek bizonyult egy állandó intézet felállításához, csak kísérleti jelleggel indíthatták be a konyhákat. Egy 25 tagú bizottmány javaslatára néhány hét alatt 3 budai és 5 pesti népkonyhát szereltek fel, melyek 1874. december l-jén nyitották meg kapuikat. Részint városi tulajdonban lévő vagy magánszemélyek által átengedett, néha bérelt helyiségekben kezdték meg az étkeztetést, az I., II., III., V., VII., VIII., IX., X. kerületben. (A kevés igénylő miatt a X. kerületi népkonyha másfél hónap múlva bezárt.) Ezek a népkonyhák 1875 márciusáig működtek. Általában 1-2 étkezőhelyiség, valamint konyha, kamra és pince tartozott a népkonyhához, a szükséges eszközökkel. A konyhák felszerelése, berendezése asztalokkal, székekkel stb. az első alkalommal 4000 forintba került. 1875 tavaszáig kiosztottak 125 934 adag ételt 11 304 forint 79 krajcárért. Mivel a befolyt összegek arra nem voltak elégségesek, hogy állandó intézet nyíljék, de arra igen, hogy az ideiglenes népkonyhák tovább is üzemeljenek, 1875 őszén azokat újra megnyitották, szükség szerint változó helyszíneken. 88