Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Fabó Beáta: Iskolaépítés a fővárosban 61-76

kező helyiségeket írta elő: 6-6 tanterem (fiúk és lányok részére „természetesen teljesen elkülönít­ve"), l-l nagyobb hitoktató terem fiúknak és lányoknak (vizsga, ének, ünnepély, illetve kézimun­ka céljaira is), 1 rajzterem és 1 tornaterem (csak fiúknak). A terézvárosi iskolaszék két észrevételt tett: készüljön tornaterem a lányoknak is, s ne a szuterénben legyen. A közgyűlés ezután határo­zatban állapította meg, hogy új iskolában a tornaterem nem kerülhet az alagsorba. Továbbá a Mér­nöki Hivatal véleménye alapján a nagyobb fesztávú, 21-22 láb széles helyiségeknél csak a korsze­rűbb, biztonságosabb födémet (vasgerenda közötti gerendás födémet a régebben használatos és ol­csóbb csapos fafödém helyett) engedélyezték. 28 1870-ben döntött a tanács a meglévő Két Szív utcai iskola átalakításáról. Az épület azonban az Andrássy út építésével a kisajátítási zónába esett, így új építési telek vásárlása vált szükségessé. Ez időre már csak új épület létesítésében gondolkoztak, mert „az iskolákat a mai viszonyok és igé­nyekre mérten óhajtjuk...". Építési programja (1872. április) hasonló volt az előbbiekéhez. Békey egy- vagy kétemeletes épületet irányzott elő vakolat nélküli téglahomlokzattal, minden osztálynak és a tanítóknak külön vécét, egy rajztermet (a megvalósult második emeleti rajztermet azonban pár év múlva tanteremmé kellett átalakítani). Feszi Frigyes rövid időn belül elkészítette a terveket az utca felé kétemeletes, az udvar felé egyemeletes kialakítással, majd Lohr József építési tanfel­ügyelő kidolgozta a saját ellentervváltozatát. Békey kisebb észrevételekkel a Feszi-féle tervet ítél­te jobbnak, szemben a Lohr-féle elképzeléssel, például Lohr kevésnek és keskenynek találta a tan­termeket a Feszi-terven, Békey viszont „paedagogiai és egészségügyi szempontból" Fesziét vélte megfelelőnek. 29 A Nagymező utcai iskola Feszi által készített terveit is erősen bírálták. A polgári iskola (amely 7. kép. Kapu a Medve utcai iskolában. BFL, Közületi Tervtár

Next

/
Oldalképek
Tartalom