Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella: A magyar művészet az 1873-as bécsi világkiállítás tükrében 127-146

Henszlmann bájosan ódivatú és lelkesült levelét Tisztelt Hazafi! megszólítással kezdi, és kifejezi óhaját, hogy a Tépéscsinálókat is szeretnék kiállítani. (Sajnos e művet a tulajdonos nem adta kölcsön.)

56 A másik nagy visszatérő Zichy Mihály (1827-1906), akitől 11 eredeti grafika került a falakra. Zichy 1871-ben jelent meg először egy pesti tárlaton,

57 mely alkalommal Keleti „kozmopolitaként" elítélte, de véleménye nem befolyásolta a pestieket, akik rövidesen a reformkori hévvel fordultak a cár festője felé. A pikáns izgalmat a bécsi kollekció botrányos, egyházat sértő kompozíciói csak fokozták. „Két kartonja műremek, Luther Márton a tintatartót az ördöghöz, (pápai kísértéshez) vágja. Krisztus a testvériség hirdetője aki a papok ellen, kik tanait kiforgatták sarkaikból, védelme alá vévén a világ minden nemzetét, tiltakozik." Közlik, hogy a Raffael Sanzio műhelye című lapja a walesi herceg tulajdonából került kiállításra.

58 Az itthon működő mesterek élén Székely Bertalan áll. Két nagyméretű históriai kompozíciója, a Thököly búcsúja és az V. László neveltetése egész életművének kiemelkedő produktumai, és nem szabad elfelejteni, hogy a Thököly már konkrét állami megrendelésre készült. E művek megalkotása után Székely érdeklődése megváltozik, a falképfestés felé fordul, továbbá az intim zsáner foglalkoztatja. Már itt több korai darabja volt látható A nő élete sorozatának. Ezek között rendkívüli alkotás a reprezentatív Öltözködő japán nő. A korabeli kritika nem tudott mit kezdeni a kép furcsa, sík hátterével, keleti motívumaival. Az egzotikus tematika titokzatos felbukkanása a székelyi életműben még kutatásra vár.

59 Székely ritkán datálta műveit, és némelyikről több változatot készített. A bécsi katalógus nem egy témájának, esetleg művének pontosabb - korábbi - datálását teszi lehetővé. Kiemelt mester Than Mór, a bécsi Kari Rahl (1812-1865) egykori tanítványa és munkatársa. Rahl stílusának divatja a század második felében egy ideig minden mást felülmúlt Pesten,

60 így Than tőle eredő formavilága is nagyon elismert, műveit beragyogta a nálunk annyira kívánatos „tudós festő" nimbusza. De már ekkor látszanak karrierjén az első repedések, Pasteiner kíméletlenül lerántja falképkartonjait. Az ismétlődő középtengelyes elrendezést kárhoztatja, a jelenetekből „... hiányzik a biztonság a beosztásban, ezért többnyire conventionalissá fajulnak". Egyetlen elismerő szava se igazán dicséret: „Sikerült a 7 vezér esküje, Geiger ismert compositiója nyomán."

61 De Than igazi karrierje csak most indul, tíz éven át ő lesz Budapest egyik legfoglalkoztatottabb falképfestője. Mellette a másik nagy jövő előtt álló Rahl-tanítvány, Lotz még szinte homályban marad, egyetlen betyártárgyú népi életképével. Székely és Than mellett a históriai anyag többi darabja elhalványul. Madarász Bethlenje elsikkad, Dózsa-arcképe (1867) szintén. Wagner Izabelláját „zsánerszerűnek" ítélik, Weber X. Ferenctől (1829-1887) a Szigetvár végperceit elmarasztalják, mivel nem valós történetet dolgoz fel.

62 Nagy elismerést arattak viszont a tájfestők, Ligeti, Mészöly, Brodszky, Keleti, és bár a katalógusban nem szerepel, ott volt Telepy Károly, végül egyetlen képpel feltűnik Paál László (1845— 1879) is. A legsikeresebbek a zsánerfestők, Horovitz Lipót (1838-1917), Vastagh György (1834-1922), köztük van a legtöbb fiatal, aki később szerez majd nevet magának, például Ebner Lajos (1850-1934) és Brück Alajos (1846-1910). A fiatalok általában egyetlen művel szerepeltek, de néhányan (köztük egyesek örökre elfeledve) több lehetőséget kaptak. A portréanyag szokványos, a fő daraboknál az ábrázolt személy jelentősége dominál. Ilyen Madarásztól a Thierry-, a Nádasdy-, Thantól a Pu/szfcy-portré. Az eredeti reprezentációs elképzeléseket a szobrok valósították meg leginkább, mint például Liszt Ferenc 50 éves jubileumára készült márványszobra Kugler Ferenctől (1836-1875) vagy a Vay-kollekció. Atárlat a „nagy öregeket", Barabás Miklóst (1810-1898), Kovács Mihályt (1818-1892) is felvonultatta. Jól érzékelteti a magyar művészet ekkori végletes állapotát, ha odaállítjuk Molnár és Kovács antik mitológiai tárgyú kompozícióit Munkácsy és Szinyei életképei mellé. Megjelent néhány azóta sajnálatosan elfeledett tehetség, mint például Gerhardt Alajos (1837-1889), Löschinger Zsigmond vagy Ivanovics Katalin. 133