Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Forrai Judit: A budapesti prostitúció szabályozásának kezdetei 93-100

polgárok személyi és vagyoni jogát megsértette. így tehát az ügyész kérte Thaisz főkapitányi hivatalából való elmozdítását.

12 A bíróság végül Thaiszt felmentette, azaz a főkapitány megmaradt a helyén, és ilyen körülmények között „őrizte a tiszta erkölcsöt" a városban. Több emberöltő után nem is ítélhető meg, hogy mennyire volt szó korrupcióról és hatalmaskodásról, érdekek összefonódásáról és ellentétéről, mennyire az önkormányzat és a rendőrség közötti hatalmi villongásról. A bordélyok szabályrendeletét főkapitányi kezdeményezésre módosították. Az 1870. nov. 26. 38.191. sz. tan. határozat szerint minden kéjnőnek, aki bordélyba kíván lépni és türelmi bárcát kér, a főkapitánynál kell jelentkeznie, ennek engedélyezése kizárólag a főkapitány joga.

13 (Ez egyben a rendőrségen belüli hatalomkoncentrációt is erősítette). így érthetővé vált, hogy Thaisz minden kéjnőt név szerint ismert, rossz nyelvek szerint közelebbi kapcsolatba is került velük. A gomba módra szaporodó mulatók, lokálok, bordélyok és kéjnőtanyák a lányok nagy felvevőpiacát jelentették. A leghíresebb mulatók tulajdonosai: Luft Rési (Grünfeld Teréz), Krebs Emmi, Komáromi Róza, Kovács Zsuzsa, Horváth Juczi és Röszler Mária voltak. A rendőrség által előállítottak javarészt szobalányok, cselédek, elárusítónők és munkáslányok voltak, akiket este, táncmulatságból hazajövet csíptek el. Állítólag nemegyszer előfordult, hogy csinos és „még alig romlott teremtéseket" némely „schubbcomissar" ütlegekkel kényszerített arra, hogy „bevallja" prostituált voltát. Ha az illető megfélemlítve igent mondott, rögtön egy kerítő kezére játszották. Ha pedig ellenállt és tagadott, a büntetett prostituáltak közé csukták, akik hamar felvilágosították, hogy legjobb lesz, ha mindent ráhagy kihallgatójára, és önként elfogadja a neki szánt prostituáltszerepet, különben még jó ideig szenvedheti a detektívek korbácsütéseit, és gyakran látja viszont a csavargó nők börtönét.

14 Ügynökök hálózták be a vidéket, és a szép lányokat jó állás reményében Pestre csalták. Kerítők posztoltak a szülészeti intézetek előtt, és a leányanyákat rábeszélték, hogy fogadják el behízelgő segítségüket. Másik lehetőség a közkórházak bujakórosztályán adódott, ahova a beteg kéjnőket kényszergyógykezelésre vitték. Gyógyulás után - a korabeli dokumentumok tanúsága szerint -jó hely reményében könnyű volt a kerítőnőknek magukhoz édesgetni az egyedül, szerencsétlenül, lassan gyógyuló lányokat. A lányokkal való kereskedelem bordélyokon belül és az országon kívül az egyik legvirágzóbb iparággá fejlődött. Az európai leánykereskedelem egyik fontos központja Budapest lett. A nemzetközi leánykereskedők előtt ismert volt mind a budapesti rendőrség gyengesége, mind a magyar nők szépsége, temperamentuma, és főleg az olcsósága. A nemzetközi forgalomba nemcsak bordélyokból kerültek a lányok, hanem nevelőnők, kasszírnők, pincérlányok soraiból is toborozták az „árut". Színésznők, énekesnők, artistanők a kirívóan jó kereseti lehetőség reményében mentek külföldre. Bár az 1869. október l-jén hozott 3690. számú belügyminisztériumi rendelet szerint a „Keleti bordelházaknak magyar nőkkeli népesítésének meggátlása iránti szabvány szerint 500 forint pénzbírság és elzárással járó tevékenység" a „fehérrabszolga-kereskedelem" büntetése, a sikeres feljelentő csupán 40 forintnyi jutalmat kap. A keleti üzletet azonban egyáltalán nem befolyásolta ez a rendelet,

15 mert sorra kötötték az üzletet a Lukács uszoda kertjében, s 4-5 fős csoportokban szállították a lányokat külföldre. Többnyire hajóval a Dunán, amíg az országot el nem hagyták. A legnagyobb problémát a gondosan, a legapróbb részletekig kidolgozott működési szabályokon kívül rekedt személyek, a bordélyon és törvényen kívüli prostituáltak okozták a bordélyrendszer őreinek, ezek az úgynevezett titkos prostituáltak, akiknek a száma a szabályozottakhoz képest tízszeres volt. Az évi jövedelem, melyet a szabályozott prostitúció működése jelentett a városnak és a rendőrségnek, a titkos prostitúció révén végül is adózatlan, az adó pedig szabályozatlan maradt. Nemcsak a bordélyházakban működő prostituáltak a társadalom „kollektív bűnösei", hanem a nagy létszámú titkos prostituáltak, a megfoghatatlan, feketepiacon dolgozó „fehér rabszolgák" is. 99