Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

menye nem volt egészen egybehangzó. A közlekedési megfontolások a lágymányos-nádor-kerti elhelyezés mellett szóltak, egészségügyi szempontból viszont az Aranyhegy verhetetlen volt. A Rákosi-rét összességében elfogadhatónak tűnt, a régi lóversenyteret viszont mindkét jelentés alkalmatlannak minősítette. Az iratok ezután, már 1937 februárjában, a városrendezési és magánépítési ügyosztályhoz vándoroltak, ahol Dörre Endre műszaki főtanácsos vette őket gondjaiba. Dörre szakvéleménye alapján az ügyosztály hamarosan átírt a közoktatásiakhoz, hogy alapvető adatok - nézőszám, épületek száma, helyigény - hiányában a terveket és a költségvetéseket nem tudja elbírálni. Ez teljesen megbénította az ügymenetet, hiszen még csak most következett volna a városrendezési ügyosztály és a közoktatási ügyosztály közös javaslatának elkészítése, s ennek a fővárosi sportügyi különbizottság általi elbírálása. (Közben a fővárosi közgyűlés által kiküldött városfejlesztési különbizottság is foglalkozott a stadionnal, és miként három évvel korábban - Lágymányost, Rómaifürdőt, az Aranyhegyet, az Óbudai-szigetet és a Vizafogót nevezte meg az alkalmas területek között.) A fővárosi hivatalok tehát egymásra mutogattak: a megfelelő hely kiválasztásához konkrét tervekkel kellett rendelkezni, a terveket viszont csak a helyszín ismeretében lehetett elkészíteni. Az elhelyezést viszont az is nehezítette, hogy a legfontosabb szempontoknak - egészséges környezet, jó közlekedés, nagy és olcsó telek - egyetlen budapesti terület sem felelt meg maradéktalanul. Mégis, a valóban létező, ám korántsem leküzdhetetlen nehézségeken túl az igazi gondot a krónikus pénzhiány és az érdekeltek ellentétei jelentették.

158 A LÁGYMÁNYOSI STADION TER VE Amíg a székesfővárosnál bizottságról bizottságra és ügyosztályról ügyosztályra botorkált a stadion ügye, a méraökegyleti pályázattal váratlanul előnybe került kelenföldiek egyetlen rohammal igyekeztek bevenni a kultuszminisztériumot. Hóman Bálint miniszter, aki korábban meglehetősen visszafogott nyilatkozatokat tett a stadion dolgában - még 1936 végén is türelemre intette a közvéleményt

159 -, most egyszerre felfigyelt a lágymányos-nádor-kerti tervekre. Maróti Géza tervei alighanem azért ébresztették fel Hóman érdeklődését, mert egyszerre több olyan problémára is megoldást ígértek, amely már hosszú idő óta gondot okozott a kultusztárcának. A művelődési kormányzat évek óta adós volt a sportcsarnok, a stadion, az állandó kiállítási terület és a budapesti nyitott versenyuszoda megépítésével, Maróti elhelyezési terve pedig mindezeket magába foglalta. A terv mintegy 73 hektáros terület beépítésével számolt. A telkekért elméletileg nem is kellett volna fizetni, hiszen azok részben a főváros, részben a közmunkatanács kezén voltak. (Igaz, a tulajdonosok nem szívesen mondtak volna le e könnyen és jó pénzért forgalmazható parcellákról.) A telekvásárláson megtakarított pénznek azonban máris megvolt a helye, mivel a terület nagyobbik fele - a két híd közötti rész Duna felé eső oldala - erősen vizenyős volt vagy víz alatt állt és feltöltést igényelt. Maróti terve ez utóbbi helyre (nagyjából a mai Bogdánffy úti BEAC-sportcsarnok helyére) szánta az észak-déli tájolású 70 ezres Nemzeti Stadiont, benne a szövetségek hivatalos helyiségeivel, az előkelőségek és a sajtó fogadótermeivel. A stadion hossztengelyében elhelyezett főbejáratok mellett emelkedtek az elcsatolt országrészeket szimbolizáló, hatvan méter magas irredenta tornyok: ezek szállodaként működtek volna (19. kép). Ugyancsak a stadionban kaptak volna helyet a Testnevelési Főiskola termei, a technikai és kiszolgáló helyiségek, valamint a vendéglátó-ipari egységek. A tribünök alatt Maróti 700 méteres gumipadlós téli futópályát vezetett körbe, az alagsorba pedig 25 ezer férőhelyes bomba- és gázbiztos fedezéket tervezett. Az arénától nyugatra húzódott volna a komplexum területét kettészelő, a Dunával párhuzamos fő közlekedési út. Ennek északi végére elegáns színházépület, déli végére pedig a stadion saját vasúti pályaudvara került. A stadiont a többi sportépülettel a főút fölött átvezető felüljárók kötötték volna össze, melyeken át a 15 ezres teniszstadionhoz, a mellette álló két kisebb arénához és hat további teniszpályához, valamint a kombinált edzőpályához lehetett eljutni. A tervezői szándék szerint a két híd közé eső terület nyugati sarkában állt a nagy sportcsarnok, míg a stadiont és a sportlétesítményeket kör50