Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

Ugyanúgy megtalálható rajta a hosszú evezőspálya, a körbefutó autóút, a nagystadion, az edzőpályák és az egyéb sportépületek. A különbséget az adja, hogy Maróti az inkább reprezentációs célokat szolgáló tornarét elhagyásával és a komplexum két egyforma részre bontásával a tökéletes szimmetriára törekedett. Az arénát a sportliget közepébe helyezte - ezt a Budáról bevezető hármas ikerhídról lehetett megközelíteni -, ennek két oldalára pedig egy-egy kisebb nézőterű pályát tett, melyekhez ugyancsak külön híd vezetett. A két területrészen szigorú szimmetrikus rendben további sportpályák és medencék álltak az evezőscsatorna mindkét oldalán. Ezáltal az egész alaprajz kissé merevebb, de közlekedési szempontból következetesebb, mint a Hajós-féle sportcentrumé. Maróti azonban ezt a tervét alighanem csak afféle magántanulmánynak szánta, és nem is tette közzé. Ekkoriban már több mint egy évtizede Lágymányos állt érdeklődése középpontjában, és 1934 tavaszán egy kilenc évvel korábbi terv alapján véglegesítette is elgondolását (16. kép). A fennmaradt alaprajz és látványterv szerint a téli kikötő víztükre megmaradt, a kissé elvadult partszakaszt azonban parkosítással és kulturált strandhelyek kiépítésével szelídítette meg. A Nádor-kertben gyermekjátszóterek és különböző sportlétesítmények - teniszstadion, atlétikai, labdarúgó-, tenisz- és lovaglópályák-, valamint diákok és sportolók számára fenntartott szállók sorjáztak. A két híd közötti terület szűkületében kapott helyett a nagystadion modern épülete, keleti szomszédságában az 50 méteres úszóstadionnal és a 100 méteres nagymedencével. Az úszópályák két oldalán parkos terület, majd egy-egy fedeles lovarda következett - a katonatisztek, ill. a civil lakosság részére. A sportcsarnok helyhiány miatt a megépítendő Horthy Miklós-híd túloldalára, a műszaki egyetem campusára került. Maróti a tiszti lovarda mögött helyezte el a stadion saját pályaudvarát, ahonnan mind a nádor-kerti, mind a lágymányosi épületeket gyorsan meg lehetett közelíteni. A sportcentrumot a komplexum észak-déli irányú forgalmának elvezetésére szolgáló széles út választotta el a Duna-parthoz közelebb eső kiállítási területtől. Utóbbit a kiállítás több mint száz méter magas toronyépülete - kővé dermedt óriás szökőkút - uralta, ami körül valósággal burjánzottak a különböző antikizáló és modern formájú állandó pavilonok. A nyilvánvalóan horribilis feltöltési és építési költségek ellentételezése céljából Maróti a hidakról levezető utak mentén fekvő területsavukat „bérjövedelmet hozó építkezések" számára tartotta fenn. Az alkalmanként akár százezres közönség nyugodt közlekedését a vasút, két hajókikötő, három villamos- és négy autóbuszvonal, végállomások, valamint tizennégy kisebb-nagyobb parkoló segítette volna.

125 Tervének - és évtizedes munkájának - védelmében Maróti ekkoriban sűrűn fejtette ki véleményét a sajtóban is Lekezelő hangnemben szólt a távoli, szegény, nehezen megközelíthető, fejletlen Óbudáról, az aranyhegyi stadion tervéről és az azt kísérő „amerikai ízű propagandáról". Maróti rögtön listát is készített a stadion gyöngéiről - túlságosan meredek lelátók, rossz tájolás, omló hegyoldal hátában keletkező vízszivárgás és fagy ás elleni védekezés többletköltségei, járulékos infrastrukturális beruházások stb. -, s akik e cikkeket olvasták, alighanem úgy tekintettek az aranyhegyi sportcentrumra, mint valami szörnyetegre. Az ekkoriban teljesen kietlen Lágymányos-Nádor-kert ezzel szemben valóságos édenkertté lett Maróti tollán. A nemrégiben megalakult Óbudai Stadion Bizottság nyomban felvette a kesztyűt és mint a megsértett Aranyhegy oltalmazója emlékezetes szópárbajt vívott Marótival.

126 Az utolsó írásbeli oldalvágások közül kétségkívül Marótiéi voltak a látványosabbak: ő a közvélemény ítéletét kérte annak eldöntésére, hogy „az újpesti Dunapart kormos gyáraival, az angyalföldi Chicago gyanús poézise, a legsötétebb Ferencváros, a Népliget, a Rákos tehetségtelen külvárosi képe, a vasúti pályaudvartól füstös régi lóversenytér, a Vérmező és a Drasche-telkek eldugottsága, a Szúnyog-sziget árterülete" és a többi vigasztalan környék megfelelő helyet adnak-e a stadion számára. Ahabozókat azért finoman a lágymányos-nádor-kerti stadion felé terelte, mely - mint írta - „Ott állna őrtoronyként, dacosan és monumentálisan, mint egy nemzeti meg nem alkuvás. S mindenki érezné, hogy itt ezer év óta egy, az ifjúságban és férfierejében megbízó, modern kultúrfölényű nép lakik, amely testi kultúrájára is büszke."

127 Ebben az évben a perlekedő cikkeken kívül két függetlennek tekinthető összegző tanulmány is született a stadiontervekről - s mindkettő az Aranyhegy mellett foglalt állást. A tekintélyes Magyar Szemle 1934. márciusi számában Kaffka Péter, az ifjabb építészgeneráció egyik legtehetségesebb képviselője 42