Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

KÖZLEMÉNY - Pető Mária: Domenico Sestini második magyarországi utazása 203-208

megtenni. 1780. augusztus 25-én akart Bécsből elindulni, ezért már az előző napon a hajóra hordatta poggyászát. Az indulás délután 5 órára volt kitűzve, s mivel Sestini nem akarta elvesztegetni az egész délelőttjét, 11 óra felé elment a jezsuita kollégiumba, hogy részt vegyen azon a természettudományi előadáson, amelyet Well professzor tartott azokról az állatokról és ritka madarakról, melyek példányait kitömve őrzik e kollégium szertárában. A gyűjtemény igen gazdag volt annak ellenére, hogy csak négy év telt el az alapítása óta. Mikor itt végzett, már délután 2 óra múlt, és hajóra kellett szállnia. Az erős szél miatt azonban a hajómester nem tudta vállalni az indulást, csak a következő nap reggelére. Sestini nem akarta kihasználatlanul tölteni a délutánt, ezért elment a botanikus kertbe, ahol Jaquin úr igen szívélyesen fogadta. Szerzőnk itt dr. Ingenhousszal is találkozott. Sestini megemlíti lábjegyzetében, hogy mindhárom professzor, akikkel Bécsben megismerkedett, már meghalt, mire útinaplóját publikálta. Augusztus 26-án, szombaton a szél már elállt, és reggel 5 órakor végre elindultak. A hajó farakományt szállított, melynek felügyelője vagy felvásárlója („fattore") MustafaAgà janicsár volt. Az efféle bárkák Ratisbonából (Regensburg) jöttek, és Belgrádig hajóztak, megrakva üvegáruval és csecsebecsével. Az ő bárkájuk hosszú és lapos volt, közepén egy fedett kis bódéval. Mustafa-Agà-t kikísérték bécsi török barátai, jó utat kívántak neki, miközben Mohamed zöld zászlaját lengették. A hajó úgy nézett ki, mint Noé bárkája, s mintha Bábel tornyában lettek volna, az utazóközönség annyiféle nyelven beszélt. Törökök, görögök, örmények, zsidók, szerbek, oláhok, németek, morvák, csehek, magyarok - és az egyetlen olasz, Sestini - utaztak a hajón. Azok az emberek, akik faárut szállítottak, nem fizettek semmit, de evezniük kellett az úton. Szerzőnk, aki a török portai követek módjára öltözködött („vestito alla tartara"), és ismerte a török nyelvet, megegyezett MustafaAgà-val, a jó muzulmánnal - akivel együtt pipázott, evett-ivott, kávézott -, hogy 10 piaszter fejében gondoskodik ellátásáról egészen Belgrádig. Reggel fél hatkor elhagyták Bécset, látták Leopold-Stadt szigetét, Neubreit új bástyáját, ahol éppen tüzérségi gyakorlatot tartottak. Majd Petronell és Deutschaltenburg következett, azután Hainburg, és egy óra múlva balról megpillantották a Morava folyót, amely elválasztja Magyarországot Moráviától. Ott, ahol a Morava a Dunába ömlik, Dévény vára látszik, teljesen romba dőlve. A település a Pálffy grófok birtoka volt, a környéken szőlőt műveltek. Lent a Dunánál németek és osztrákok éltek, templomuk és parókiájuk is volt. Itt ki kellett kötniük, mivel itt volt a vám, ez öt óra hosszáig vette igénybe őket, ezután 7 órakor érték el Pozsonyt. Itt kikötöttek, másnap reggel, jó korán Sestini elment a várba. Mint megállapítja ez egy kvarchegység tetején áll és tetszetős szőlők veszik körül. Kis dombok követik, amelyek a Kárpátok hegyláncához tartoznak. A vár Albert herceg és felesége, Krisztina székhelye és itt őrzik a magyar Szentkoronát és az uralkodói jogart. Sestini nagyon szerette volna megtekinteni ezeket, de mivel őrszem vigyázta, nem láthatott semmit, csak az előszobáig jutott el. Pozsony vára - mint írja - méltó az utazók figyelmére, középületek és templomok díszítik, sőt még palotái is vannak, köztük Batthyány kardinálisnak, a város érsekének pompás palotája. Ami a szórakozásokat illeti, szerzőnk megemlíti a nemzeti színházat és a minden vasárnap megrendezésre kerülő bikaheccet, de ez nem olyan híres, mint a spanyoloké. A dunai átkelésre egy jól megépített repülőhíd szolgál, ezen a város lakóinak szabad az átkelés, az idegenek egy csekély összeget fizetnek. Másnap reggel 6 órakor hagyták el a várost, majd a jobb parton megpillantottak egy falut, Halburgot. A hajót német emberek kormányozták, s ezek tapasztalatlansága miatt zátonyra futottak a Csallóköz egy helyén, Vajka közelében. Ez a falu a bal parton fekszik, egy német mérföldre Somorjától. Aztán jött egy magyar paraszt kis csónakján, aki azt állította, hogy rossz navigáció miatt feneklettek meg, és nagyon nehéz lesz lejönni a zátonyról, de egy hajós Sestiniék közül durván elzavarta. Ekkora sértést egy magyar egy némettől nem viselhetett el, mivel e körzet magyarjai szabadok voltak, vámot sem fizettek. A németek pedig, akik a hajót vezették, kiszállítottak minden utast kötelet húzni, hogy megmozduljon a bárka, de minden igyekezet hiábavaló volt. Vissza kellett menni azokhoz a magyarokhoz, akik a szige204