Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Bánffy Miklós gróf, a színházi látványtervező 337-347

F. DÓZSA KATALIN BÁNFFY MIKLÓS GRÓF, A SZÍNHÁZI LÁTVÁNYTERVEZŐ 1996 március 19-én kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeum Metszettárában „Az utolsó magyar királykoronázás képei" címmel, abból az alkalomból, hogy IV. Károlyt 80 éve koronázták meg Budapesten, a Mátyás templomban. A kiállítás azonban nem elsősorban magának a történelmi eseménynek kívánt emléket állítani, hanem annak a négy művésznek - Kós Károlynak, Györgyi Dénesnek, Kismarty-Lechner Jenőnek és Pogány Móricnak - akik a szertartás díszítését tervezték,' és akik a koronázás egyes jeleneteiről készült temperafestményeket készítették. A Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottság művészeti és műszaki albizottságának elnöke gróf Bánffy Miklós országgyűlési képviselő volt, aki a koronázási dekorációval kapcsolatban szinte korlátlan hatalommal és döntési joggal rendelkezett. 0 bízta meg a négy fiatal, újító szellemű művészt a munkálatokkal és Schulek Frigyes^ a Mátyás templom egykori restaurátor átépítője, - aki szintén a bizottság tagja volt - hiába tett meg mindent, nem tudta a templom átdekorálását megakadályozni. Bánffy Miklós 1873 dec. 29-én született Kolozsvárott, s Budapesten hunyt el 1950 június 6-án. Politikus, író. Kisbán Miklós néven sikeres drámaíró. Egyetemi tanulmányait szülővárosában és Budapesten folytatta, ahol államtudományi doktorátust szerzett. 1901-1918 között országgyűlési képviselő, 1906-tól 1910-ig Kolozs vármegye és Kolozsvár főispánja. 1912-1918 között a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa, majd 1921-1922-ben a Bethlen kormány külügyminisztere, végül 1923-27 között a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács elnöke. 1926-ban Erdélybe költözött, ahol a Magyar Népközösség elnöke lett. Észak-Erdély visszacsatolása után 1940-től öt éven át felsőházi tag. Időközben 1916-tól a „Kisfaludy Társaság" tagja, az „Erdélyi Helikon" társaság szellemi irányítója és azonos című lapjának főszerkesztője. Ha azonban azt hinnénk, hogy Bánffy egy, a színház-, és művészetkedvelő arisztokraták sorában, (mint intendáns elődei Keglevich István gróf, vagy Nopcsa Elek báró), nagyon tévednénk. Bánffy, Illés Endre megfogalmazásával „nagyméretű dilettáns"" volt. Illés valószínűleg a drámákat és regénytrilógiát író művészt tartja - pozitív értelemben - dilettánsnak, mert Prousttal és Lampedusával hasonlítja össze. Bánffy irodalmi munkássága, amely valamivel jobban feldolgozott' mint képzőművészeti tevékenysége - rendkívül érdekes. Regényeiből megismerheti az olvasó a magyar arisztokrácia életét, szokásait. Ilyen értelemben a főnemesség Mikszáth Kálmánja, vagy Móricz Zsigmondja, mert a saját világát éppolyan kegyetlen pontossággal, könyörtelenséggel elevenítette meg, mint Mikszáth és Móricz a dzsentriét. Valószínűleg jót tett volna, ha egy szigorú szerkesztő, piros ceruzával a kezében lektorálja rnűveit, félretéve azt a tényt, hogy az egyik legrégibb erdélyi grófi családból származó befolyásos politikus kéziratát tartja kezében. Színházi vezetőként azonban még pozitív előjellel sem „dilettáns". Az a néhány év, amit a Nemzeti Színház és az Operaház élén töltött, mindkét intézmény fénykora volt, a merész újítások, s egyidejűleg a közönségsikerek korszaka! Első dolga voh, hogy áthozta a Nemzetiből az Operába Hevesi Sándort*, századunk egyik legnagyobb magyar rendezőjét, s minden lehetőséget megadott neki, hogy megteremtse a XX. századi modem színházat Budapesten. Bánffy díszlettervező337