Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60

delvénynél fogva elhunyt annya 166 pft. 44 [krajcámyi] évi nyugpénzzel megajándékoztatott, és ezen élelembér az agg és beteg nőnek, nem különben leányának, - ki jobbadán csak sínlődő beteges annya ápolására vala kéntelen idejét fordítani, - táplálására szolgált még az 1811. Novem. 15. a nevezett özvegy jobb életre szenderült, legnagyobb ínséggel küzdő lányát hagyván maga után." A kérvényt, amelyet a polgármester írt alá és a választott polgárság döntése alapozott meg, a Kamara elutasította, arra hivatkozva, hogy az 1799. évi rendelet értelmében a halotti negyed „csupán csak a szegénységben elhunyt városi tisztviselőknek özvegyeit, nem pedig az ily özvegyeknek elhunytokkal ezeknek árváit is illeti". A döntés „jogerős" volt, hiszen a városnak ahhoz is a felettes hatóság engedélyét kellett kérnie, hogy ekkora összeget saját „házipénztárából" kifizethessen. Mégis, a nyugdíj, bár csak bizonyos helyzetekben garantálhatta az elfogadható anyagi biztonságot, a pálya egyik nagy vonzereje volt. Szegénység és gazdagság széles skáláját látjuk tehát a tisztviselők vagyoni helyzetét vizsgálva, és ráadásul úgy tűnik, hogy esetenként nem is a pozíció alapján várt életszínvonalon éltek a városigazgatás beosztottai. Legtöbbjüknek esélye sem volt arra, hogy a korban már ismert módokon tőkét halmozzon fel, mégis még azok sem használták e technikákat, akiknek pedig lehetőségük lett volna erre. ÖSSZEGZÉS A felsorakoztatott adatokkal azt igyekeztünk alátámasztani, hogy a tárgyalt és a polgári átalakulás szempontjából igen fontos szerepet betöltő társadalmi csoport helyzete mennyire ellentmondásos e korszakban. A viszonyaikat leíró „soktényezős egyenletrendszer"'^ „ismeretlenjei" a képzettség szintje, a munka presztízse, a (részben az információkból eredő) hatalmi helyzet, a piacra való bekapcsolódás esélye a szakképzettséggel összefüggésben (ügyvédi praxis) és azon kívül (örököh háztulajdon), a családi stratégiákban megnyilvánuló társadalmi koalíciós hajlam stb. Egyrészt világosan látszik a szakszeriísödés folyamata: a városi igazgatás tagjainak kiválasztódásában egyre kisebb szerepet töltenek be a koraújkori városok hagyományos mechanizmusai: a polgárjog, a városban birtokolt háztulajdon, a városban polgári státussal rendelkező ősök. Ezzel párhuzamosan a felsőfokú végzettség és a szakképzettség is mind gyakoribbá válik, a tisztviselők szívesen küldik gyerekeiket hasonló pályára és - a jelek szerint - ezzel nem a könnyen megszerezhető városi igazgatási hatalomba akarják segíteni utódaikat, hanem egy tisztes, biztonságos nyugdíjat ígérő irányt mutatnak nekik, ahol megbízható-mérsékelt életszínvonalat nyújt számukra a tisztviselői pálya. De nem csak azt! A karrierutak elemzése azt mutatja, hogy az alacsony beosztásból jó eséllyel el lehetett jutni akár a magisztrátusba is, az pedig olyan megbecsülést jelenthetett, amely a társadalmi felemelkedés esélyét is megcsillantotta a kor embere előtt. Más kérdés, hogy a „felemelkedés" perspektívája a városatyák számára gyakorlatilag a nemessé válás, legalábbis a rendi értékrendhez való hasonulás volt. Ennek elemeként a néhány generációval korábban zömmel német területről bevándorolt családok sarjai részben vagy egészben magyarrá válnak, külsőségeikben is vállalva új identitásukat. Amelyikük teheti, megpróbálja tisztviselői jövedelmét más forrásokból kiegészíteni. E törekvésekből az látszik, hogy sikerül is olykor jelentős vagyont felhalmozniuk, bár a korszerűnek mondható akkumulációs csatornákat legfeljebb a reprezentáció kedvéért próbálják ki. Semmi nyoma, hogy aktív támogatói lettek volna a pesti iparalapításnak, az infrastrukturális beruházásoknak - a pénzkölcsönzés és a házbér azonban jelentős jövedelem-kiegészítést biztosított számukra. 47